Keresés
Close this search box.

A 4. forduló következik

blank

A sereghajtó Puskás Akadémiánál vendégeskedik a címvédő Budapest Honvéd a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 4. fordulójában.

A szombaton pályára lépő fővárosi együttes egy győzelemmel és két döntetlennel holtversenyben ötödik, s két pont a hátránya a listavezető Diósgyőrrel szemben.

    A borsodi csapat úgy áll az élen hét pontjával, hogy eddigi mindhárom meccsét idegenben vívta. A DVTK akár az élen is maradhat, mivel a szombati programban az újonc, a tizedik helyet két döntetlennel és egy vereséggel elfoglaló balmazújvárosiak otthonában játszik – írja az MTI.
    A Diósgyőr mögött egyformán hat ponttal következő Vasasra és Mezőkövesdre nehéz feladat vár: előbbi – egy fegyelmi döntés következtében zárt kapuk mögött – fővárosi rangadót vív a nyolcadik Újpest vendégeként, míg utóbbi az európai kupaporondon egyedül állva maradt magyar együttest, az öt ponttal holtversenyben ötödik Videotont fogadja vasárnap.
    A negyedik Ferencváros a szebb napokat látott, jelenleg utolsó előtti Debrecenhez látogat, és sikere esetén, amire jó esélye van, dobogós helyre kerülhet. 
    A kilencedik Paks, amennyiben győz, megelőzi szombati ellenfelét, a hetedik Haladást.    

 

OTP Bank Liga, 4. forduló:
   

 szombat:

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Pintér
Paksi FC-Swietelsky Haladás 20.00, v.: Vad II
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 20.30, v.: Bognár
    vasárnap:

Debreceni VSC-Ferencváros 18.00, v.: Szabó Zs.
Mezőkövesd Zsóry FC-Videoton FC 18.00, v.: Andó-Szabó
Újpest FC-Vasas 18.00, v.: Solymosi  – zárt kapus

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top