Keresés
Close this search box.

Korcsmár Zsolt a Vasasban folytatja

blank

Távozik a Greuther Fürth labdarúgócsapatától a válogatott Korcsmár Zsolt, aki az OTP Bank Ligában újonc Vasas együttesében folytatja pályafutását. 

A német másodosztályban szereplő klub honlapjának cikke szerint megszületett a megállapodás a két egyesület között, de a részletek tisztázása még folyamatban van. Az idő nem sürgeti a feleket, mert Magyarországon csak jövő kedden zárul az átigazolási időszak.

A német együttes sportigazgatója, Ramazan Yildirim elmondta, hogy a 24-szeres válogatottKorcsmár érdekeit is szem előtt tartották, amikor elengedték, hiszen hosszú sérülése után a magyar bajnokságban sokkal több lehetősége lesz a játékra.

A 27 éves középhátvéd 2010 nyarán az Újpestből igazolt a norvég SK Brann csapatához, három évvel később pedig a Fürth játékosa lett. Tavaly tavasz óta azonban nem futballozott, mert elszakadt a keresztszalagja.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top