Még hosszú út áll előttük, és semmi nem dőlt el azzal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozat keddi nyitányán gól nélküli döntetlennel zárt a Feröer-szigetek csapata ellen – legalábbis így vélekedik Bernd Storck, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya.
„Hosszú út van még hátra a vb-selejtezőben, amely csak jövőre dől el” – nyilatkozott a német szakember a szerdai hazaérkezést követően Ferihegyen tartott sajtótájékoztatón. „Most a következő, hazai mérkőzésre kell koncentrálnunk. Svájc lesz az ellenfél, amely hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Európa-bajnok Portugáliát”.
Storck úgy vélte, együttesének a legjobbját kell nyújtania, hogy javítani tudjon a hozzá hasonlóan Eb-nyolcaddöntős svájciak ellen az október 7-i találkozón.
A feröeri meccsről azt mondta, hogy játékosai nem futballoztak jól.
„Ez tény, ezt kell ismerni” – tette hozzá.
Arról, hogy kevés helyzet adódott, megjegyezte, nem segített, hogy csatárokat vitt be, mert így sem sikerült elég lehetőséget kidolgozni ahhoz, hogy megszerezzék a győzelmet. Kiemelte még, hogy bár nem voltak jók a körülmények, ez nem lehet kifogás senki számára. Szerinte a szigetországiak csapata erős rivális, és olyan nehéz volt a meccs, amilyenre számított.
„Nehéz találkozóra számítottunk, hiszen két éve is az volt az Eb-selejtezős összecsapás. Ezúttal nem sikerült nyerni, de lesz még javítási lehetőség” – értékelt Fiola Attila, aki elárulta, még mindig nem százszázalékos a bokája, amely a nyári Európa-bajnokságon sérült meg.
A Videoton FC védője szerint csak a sorozat végén derül majd ki, mennyire fog hiányozni ez a két elhullajtott pont, de elképzelhetőnek tartja, hogy nagyon.
„Hátul nagyon nagy probléma nem volt. Persze akadt néhány lehetősége az ellenfélnek, de ez mindig benne van a játékban” – mondta Fiola.
Szólj hozzá