A Debreceni VSC futballcsapatának a portugál Leonel Pontes lett az új vezetőedzője.
Szima Gábor klubelnök hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a klub hároméves szerződést kötött a 44 éves szakemberrel.
A tréner elmondta, munkáját két honfitársa, Jose Maria Calado Pratas és Pedro Miguel Silva Micaelo segíti, akikkel már korábban is együtt dolgozott.
Szima szerint Kondás Elemér július végi lemondását követően mintegy 150 – magyar és külföldi – edzőt ajánlottak a DVSC figyelmébe.
„A szelektálás után öt-hat név maradt a kalapban, végül pedig egy holland és egy portugál edző. Kettőjük közül választottuk Leonel Pontest” – ismertette az előzményeket a klubelnök, aki kifejtette, az új szakmai stábbal szemben a minimális elvárás a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása.
Ponte élete egyik legfontosabb napjának nevezte a hétfőit, miután a sajtótájékoztatón aláírta megállapodását, egyúttal nagy feladatnak és felelősségnek tartja, hogy az egyik legjobb magyar klubnál dolgozhat. Hozzátette, rendelkezik azzal a szakmai tudással, amely az eredményes munkához szükséges.
A szakember elárulta, a csapat több meccsét is látta az elmúlt hetekben, ez alapján szerinte adott a lehetőség a sikeres szereplésre, hiszen a játékosok a legutóbbi két győztes meccsen megmutatták, milyen képességekkel rendelkeznek. Új játékosok igazolását csak akkor tervezi, ha azt a jelenlegi keret megismerése után szükségesnek tartja.
A testnevelő tanári diplomával rendelkező szakember a Manchester United akadémiáján szerezte szakedzői oklevelét. Legutóbb az egyiptomi Al-Ittihad vezetőedzője volt, előtte dolgozott a görög Panetolikosznál, illetve a portugál SAD Maritimo együttesénél. Paolo Bento szövetségi kapitány mellett 2010 és 2014 között a portugál válogatott másodedzője volt és több mint tíz évig a Sporting Lisboa utánpótláskorú csapatainál tevékenykedett. Leonel Pontes kinevezésére azt követően került sor, hogy július végén Kondás Elemér vezetőedző lemondott, mivel a DVSC kiesett az Európa Liga selejtezőjéből, a bajnokságban pedig kikapott a Vasastól, illetve hazai pályán döntetlent játszott a Pakssal.
Szólj hozzá