Ismét a tabella élére állt a Videoton, miután 1-0-ra diadalmaskodott a sereghajtó Gyirmót otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szerdai játéknapján.
Szinte rögtön megszerezhette volna a vezetést a vendégcsapat, de Nego ziccerénél Nagy Sándor hatalmasat mentett. Ezután nagyjából fél órát kellett várnia a közönségnek a következő veszélyes akcióra, ekkor újra Nego játszotta a főszerepet azzal, hogy büntetőt harcolt ki, amelyet Scepovic váltott gólra.
Nem sokkal a fordulást követően egy csúnya jelenet borzolta a kedélyeket, Kovács István, a vendégek középpályása egy szabálytalanság nyomán olyan rosszul esett, hogy az első diagnózis szerint kettős alkarcsonttörést szenvedett, és mentő vitte el. A második játékrészre ugyan javult a hazaiak játéka, de nem volt esélyük a pontszerzésre a magabiztosan futballozó fehérváriakkal szemben.
Szólj hozzá