Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A nyolcvanas évek vége óta várt erre a legendás vízilabdázó

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Bodnár Andrást – aki az 1964-es olimpián szerzett aranyérmet a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjaként – beválasztották a sportági halhatatlanokat tömörítő nemzetközi szervezet tagjai közé.

A magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója emlékeztet rá, hogy Bodnár 1960-ban és 1968-ban bronz-, 1972-ben pedig ezüstérmet nyert az ötkarikás játékokon, s rendkívül eredményes pályafutása során volt világ– és Európa-bajnok is a magyar válogatottal.

„Meglepődtem, meghatódtam, nem számítottam rá. Valamikor a nyolcvanas évek végén felvetődött, hogy beválasztanak, de akkor végül elmaradt, azóta nem is gondoltam erre” – közölte.

A 74 éves Bodnár András volt a Magyar Vízilabda Szövetség első elnöke 1989 és 1992 között. Már 25 éve tagja az Európai Úszó Szövetség (LEN) orvosi bizottságának, emellett a Magyar Olimpiai Bizottság keretein belül működő Mező Ferenc Sportbizottság elnöki teendőit is ellátja.

Beiktatására április végén vagy május elején kerül sor.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top