Keresés
Close this search box.

Váray Míra három szerrel döntőzött, a juniorok hetedikek lettek Olaszországban

blank

Váray Míra három szerrel is döntőzött Pesaróban. Az MTK ritmikus gimnasztikázója a Citta di Pesaro elnevezésű nemzetközi versenyen karikával, labdával és buzogánnyal jutott döntőbe. Váray végül karikával 7., labdával 8., buzogánnyal pedig 6. lett.

 

A junior kéziszer együttes a 7. helyen zárt. A csapat három kiemelkedően jó gyakorlatot mutatott be a 2 nap alatt egy Eb-szintű mezőnyben. A nagy ellenfeleket tekintve gyakorlatilag kizárólag az ukrán válogatott hiányzott erről a versenyről.

Összességében elégedettek lehetünk a lányok teljesítményével mind a Világkupán, mind a nemzetközi versenyen. Ismét egy nagy lépést tettek meg az Európa-bajnokság felé. A hátralévő hetekben további versenyek várnak a válogatott versenyzőkre. A következő állomás a bakui Világkupa lesz, amelyet április 28-30. között rendeznek meg. Azerbajdzsánban Kis Alexandra, Váray Míra és a felnőtt együttes kéziszer-válogatott vesz részt” – nyilatkozta a budapesti Európa-bajnokság sajtócsapatának Kovács Andrea versenyigazgató.

Az Európa-bajnokságot május 19-én, 20-án és 21-én bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában.

Az Európa-bajnokság honlapja: http://rgbudapest.hu/

Az Eb-ről szintén olvashatsz a Sportime Magazin hamarosan megjelenő számában. Bővebb infókért kattints ide!

 

 

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top