Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Babos a harmadik fordulóban a US Openen

Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójában Babos Tímea két játszmában diadalmaskodott a holland Richel Hogenkamp fölött, így pályafutása során először jutott be a harmadik körbe Grand Slamtornán.

A világranglistán 34. magyar játékos és a rangsorban 165., selejtezőből érkezett ellenfele az első játszma elején elvették egymás adogatását. Babos 3:2-nél újra brékelt, ezt követően pedig nem hibázott saját adogató játékaiban, így 29 perc alatt nyerte meg az első szettet.

A viadal honlapja szerint a 24 éves Hogenkamp a folytatásban 2:2-nél elvette egy évvel fiatalabb magyar riválisa szerváját, Babos azonban 2:4 után már nem vesztett játékot, azaz a második szettet 50 perc alatt hozva a harmadik körbe lépett.

„Ez a nap is elérkezett! Nagyon-nagyon örülök, hogy most már Grand Slamen is bejutottam egyesben a harmadik körbe! Idén azért elég stabil teljesítményt nyújtottam. Korábban minden Grand Slamen nyertem meccset. Reméltem, hogy most még tovább jutok. Pláne annak fényében, hogy most már kiemelt is voltam” – idézte saját honlapja Babost, aki szerint sokkal jobban játszott, mint az első mérkőzésen. „Egy nagyon magabiztos első szett után picit remegősebb második játszma következett. De még időben észbe kaptam, újra agresszívabban kezdtem el játszani. Ennek meg is lett az eredménye! Szerencsés is vagyok, hogy befejeztem a meccset. Most leszakadt az ég, kérdéses, hogy lesz-e páros a mai napon”.

A két játékos ezt megelőző egyetlen találkozóját is Babos nyerte 6:2, 6:3-ra a 2013-as Fed Kupacsoportküzdelmekben.

Babos a következő fordulóban az ötödik kiemelt román Simona Haleppel találkozik.

Eredmény, női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Babos Tímea (31.)-Richel Hogenkamp (holland) 6:2, 6:4

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top