Keresés
Close this search box.
olympic games gdaf6ac76e 1280

Edzőtovábbképzést tartott a MOB és a MET

Párizs 2024 – egy évvel az olimpia előtt címmel közös online konferenciát rendezett a Magyar Edzők Társasága (MET) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

A virtuális fórumra 138 sportszakember jelentkezett be – olvasható a MOB honlapján. A jövő évi nyári olimpiával kapcsolatban Fábián László MOBfőtitkár, Bartha Csaba operatív igazgató, Pignitzky Dorottya sportszakmai– és Tor Tamás nemzetközi munkatárs adott tájékoztatást az aktualitásokról, az előkészületekről és a sportszakmai vonatkozásokról a megnyitó előtt 416 nappal.

Fábián László köszönetet mondott az edzőtársaságnak, amiért a MOB lehetőséget kapott az aktuális információkat az edzőkkel is közvetlenül megosztani.

A szövetségekkel, azok vezetőivel jó és szinte napi a kapcsolatunk, de az edzőkhöz közvetlenül nem feltétlenül jutunk el – erre ez a mai nagyon jó alkalom” – fogalmazott, majd megosztotta a párizsi csapatvezetői találkozókon, helyszínbejárásokon szerzett tapasztalatait, és vázolta a MOB olimpiai eseményekkel kapcsolatos feladatait.

Bartha Csaba kitért rá, hogy a MOB küldöttsége július közepén is ellátogat a francia fővárosba, hogy a legaktuálisabb információkkal gazdagodjanak és ezáltal a szövetségek tájékoztatása mellett a felkészülést segítsék.

Pignitzky Dorottya az ötkarikás kvalifikációs útvonalat ismertette. Emlékeztetett, hogy a párizsi ciklus a pandémia miatt egy évvel rövidebb a megszokottnál – 3 év a 4 helyett -, és nagyon későn láttak napvilágot a kvalifikációs szabályok. Beszélt a tokióihoz képest megváltozott sportprogramról, kvótaszámváltozásról, versenyzői létszám maximalizálásáról, amely 10 500 fő, valamint a nemzeti és névre szóló kvótatípusokról. A MOB sportszakmai munkatársa a csapatlétszám prognosztizálásával kapcsolatban óvatosan fogalmazott: „Még nagyon a kvalifikációs út elején járunk, minimum 115-120 sportolóra számítunk, ez a szám a legideálisabb esetben, a csapatsportágak sikeres kvalifikációja esetében 200 is lehet, de reálisan 150 fő körül gondolkodunk. A MOB novemberi közgyűlésén már valósabb képet szeretnénk adni„.

(Forrás: MTI, nyitóképünk illusztráció)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top