Keresés
Close this search box.

Ejtőernyős célbaugrás – Asztalos Európa-bajnok, a csapat negyedik

blank

A magyar ejtőernyős célbaugrók ismét bebizonyították, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak. Ezúttal az Európa-bajnokságon egyéniben aranyat szereztek, csapatban pedig a negyedik helyen zártak.

Asztalos István aranyérmes lett Pudgoricában. Idén Montenegró fővárosa adott otthont az ejtőernyős Európa-bajnokságnak, ahol 22 ország 150 versenyzője vett részt. Az aranyérmet a Világjátékokgyőztes Asztalos István szerezte meg, a magyar csapat pedig a negyedik helyen zárt.

„Többször megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de örülök, hogy még nem zártam le a versenyzői pályafutásomat. Népes mezőny volt az Eb-n, ahol a magyar csapat kiválóan teljesített, sokáig versenyben voltunk az első helyért, de végül negyedikek lettünk” – mondta az egyéni győztes.

A magyar csapatban Asztalos István, Bánszki Tamás, Gál Szabolcs, Hirschler Gábor és Varga Tamás kapott helyet.

Asztalos István ebben a sportágban több kimagasló eredménnyel rendelkezik, többek között a 2005-ös duisburgi Világjátékokon szerzett aranyérmet.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top