Több mint 20 éve nem volt ilyen nagyszabású szörfös esemény, mint a balatonfüredi Raceboard & DII szörf Eb. A versenyen Raceboard kategóriában, több mint 22 ország 120 szörfversenyzője méreti meg magát.
Szeptember 9-éig tart Balatonfüreden a Raceboard & DII szörf Eb-t. Az eseményt Varga Mihály, a hazai szörf szövetség elnöke nyitotta meg, beszédében kiemelte: „a szörf sokban hasonlít az üzleti élethez. Egy-egy döntés egy egész versenyt tud befolyásolni. Megtisztelő olyan olimpiai sportot támogatni, amelynek értékrendje a tudás alapú gondolkodást állítja a középpontba, akár csak a KÉSZ Csoporté.”
Utassy Loránd, a magyar szörfösök szövetségi kapitánya elmondta, hogy több mint 3 éve dolgoznak azon, hogy a világ egyik legjelentősebb szörfös eseményét, a Raceboard & DII szörf Eb-t Magyarországon rendezzék meg. Az Eb a Raceboard és a DII versenyágból áll. A két verseny között az a különbség, hogy a Raceboard egy, a modern kor minden technológiai újítását felvonultató osztály, míg a DII inkább a 80-as, 90-es évek klasszikus szörffelszereléseit használja. A szövetségi kapitány külön sikerként kiemelte, hogy a megmérettetésen összesen 20 magyar versenyző indul. A magyar versenyzők az utolsó „edzést” egy nem mindennapi helyen, a főtámogató KÉSZ Csoport Liszt Ferenc repülőtéri építkezésén tartották.
A Raceboard szörf története
A windsurf sportág a ’60-as években alakult ki Dél-Kaliforniában. Jim Drake és Hoyle Schweitzer nevéhez fűződik a sport, amely Magyarországon a ’70-es évek végén terjedt el. 1984-ben már olimpiai sportág a szörfözés, mint a vitorlázás egyik szakága. A raceboard kategória jellemzője, hogy hosszú, svertes (uszonyos) deszkával és nagy vitorlával már kis szélben is tudnak haladni a szörfösök.
1996-tól 2004-ig a Mistral One Design (vitorlaméret: 7,4 m²), míg 2008-2020 között a NeilPryde RS:X az olimpiai szörf osztály. Mindkettő a raceboard kategóriába tartozik, manapság jellemzően nagyobb méretű vitorlákkal versenyeznek, a nők 8,5 négyzetméteressel, míg a férfiak 9,5-essel. Az olimpiai osztály versenyei mellett folyamatosan rendeznek kizárólag Raceboard Európa és Világbajnokságokat, melyeket a világ különböző tájain rendeznek meg. Erre a szörf térképre kerül fel Balatonfüred is a 2017-es Európa Bajnokság rendezésével.
Magyar sikerek a sportban:
• 1993-ban Formula 42 (kibővített raceboard) osztályban Körtvélyesi Miklós harmadik helyen végzett nehézsúlyú kategóriában, melyet Balatonaligán rendeztek meg.
• 1996-ban Raceboard Európa Bajnokságon La Tranche Sur Mer-ben (Franciaországban) Körtvélyesi Miklós 5. helyen végzett.
• 1997-ben a Raceboard Világbajnokságon Dunkerque-ben (Franciaországban) hazánk hatszoros olimpikonja Gádorfalvi Áron könnyűsúlyú kategóriában bronzérmet szerzett.
• 2013-ban a csehországi Nove Mlyny-ben Nikl András Raceboard Világbajnokságon ifi kategóriában aranyérmet szerzett.
Szólj hozzá