Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Először győzött egyesben a Roland Garroson Babos Tímea

Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Villámgyőzelmével a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában találta magát Babos Tímea.

A tavaly az első körben búcsúzott, 23 éves magyar játékos a 128 között a világranglistán 106. amerikai Samantha Crawfordot búcsúztatta mindössze 54 perc alatt. Ezzel először győzött egyesben a párizsi Grand Slamverseny főtábláján.

„Kicsit izgulósan kezdtem, és ebben az ellenfelem sem ‘segített’, nagyon nagyokat ütött és szervált. Miután 4:4 lett, akkor azt mondtam, kezdjünk el játszani. Utána már lazábban, felszabadultabban kezdtem el teniszezni. Zsinórban nyolc gémet sikerült nyerni” – nyilatkozta honlapján a magyar játékos, hozzátéve: örül, hogy végre sikerült egyesben is győznie a Roland Garros főtábláján.

„Ez így nem volt amúgy a fejemben, utólag, amikor már levezettem, akkor mondtam edzőmnek, Thomas Drouet-nak” – árulta el a WTA-rangsorban 45. Babos, aki a következő fordulóban korábbi párospartnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal (30.) találkozik. A két teniszező eddig négy alkalommal mérkőzött egyesben: három alkalommal Mladenovic, egyszer pedig Babos nyert.

Párosban Babos a kazah Jaroszlava Svedova oldalán, negyedik kiemeltként az ausztrál Anastasia és Arina Rodionova ellen kezdi majd meg szereplését a Roland Garroson.

Eredmény, női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Babos TímeaSamantha Crawford (amerikai) 6:4, 6:0

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top