Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Fucsovics Márton) / Szeifert Judit

Fucsovics megtörte az átkot

Fotó: Facebook (Fucsovics Márton) / Szeifert Judit

Magyar férfi teniszező utoljára 2002-ben ünnepelhetett győzelmet az Australian OpenenFucsovics Márton azonban megtörte a csaknem 16 éves „átkot”, miután megnyerte élete első főtáblás mérkőzését, ezzel pedig bejutott a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójába.

A magyar teniszező 6:2, 6:3, 4:6, 7:5-re győzte le a világranglista 87. helyén álló moldovai Radu Albottot. A ranglista 80. helyén álló Fucsovics pályafutása során ötödször csapott össze Albottal, s korábbi négy mérkőzésükből három zárult a magyar diadalával.

„A mai nap áttört egy újabb gát. Megvan oly sok próbálkozás után az első Grand Slam főtáblás győzelmem. Tavaly nagyon közel voltam hozzá a US Openen, most sikerült. Nem kell mondanom, hogy mennyivel jobb érzés ez, mint az volt, ugye?!”

„Sávolt Attilával este átbeszéltük a mai taktikát és azt erősítette bennem, hogy nem szabad foglalkoznom a körülményekkel, kizárólag pozitív maradhatok, nem pánikolhatok akár a győzelmi lehetőség, akár a rossz állás miatt. Csak pontról pontra. A meccs aztán pont emiatt lett meg szerintem, mert ahányszor csak kinéztem, eszembe jutottak a megbeszéltek és tudtam újabb erőt találni. Fizikailag sokkal jobban elfáradtam, mint gondoltam, de talán a belső feszültség, a túlzott győzni akarás vett ki többet a meccsnél. A játék viszont továbbra is jól megy, egy hatalmas kőszikla omlott le most a vállamról és nagyon várom már a következő meccset.”

„Hatalmas érzés volt ilyen sok magyar szurkoló előtt játszani a világ túloldalán, külön köszönet nekik is, hiszen olykor az Ő hangjuk, biztatásuk lendített át a holtponton” – nyilatkozta Fucsovics Márton saját Facebook-oldalán.

Jó volt egy tenisztörténeti győzelem után beszélgetni Fucsovics Marcival. Neki az első Grand Slam sikere, de magyar férfi teniszező 2003 óta nem nyert egyéni GS-mérkőzést. Hajrá Marci!

Közzétette: Tennis love and game – 2018. január 15.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top