A francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 2. fordulójában kikapott olasz ellenfelétől Fucsovics Márton, így idén sem sikerült neki a továbbjutás.
A torna honlapja szerint az első szettben 14 perc alatt a világranglistán 185. helyezett Napolitano 5:0-ás előnyre tett szert – ebből kettő volt brék -, miközben Fucsovics (148.) mindössze öt labdamenetet nyert meg. A magyar teniszező a harmadik szervajátékát már „hozta”, de ellenfele saját szervajátékával 21 perc alatt szettelőnybe került.
Fucsovics a második játszmában is 0:2-vel nyitott, de utána egyenlített. A szett végül rövidítésben dőlt el, a magyar játékos 57 perc alatt egyenlített.
A döntő játszmában Fucsovics simábban, Napolitano nehezebben nyerte saját szervagémjeit, így jutottak el a felek a rövidítésig, amelyben az olasz bizonyult jobbnak. A találkozó 138 percig tartott.
Fucsovics negyedszer szerepelt a Roland Garroson, ahol még nem került főtáblára, és – akárcsak tavaly – idén is a kvalifikáció második köre jelentette számára a végállomást.
Eredmény, selejtező, 2. forduló:
Napolitano (olasz)-Fucsovics 6:1, 6:7 (3-7), 7:6 (7-4)
Szólj hozzá