Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Keserédes nap Babos számára

Fotó: Facebook (Babos Tímea)

Babos Tímea négy helyet rontott, így jelenleg a 48. helyen áll a legfrissebb, hétfőn kiadott, női teniszezőket rangsoroló világranglistán. A 22 éves magyar sportolónak azonban nincs oka a szomorúságra, hiszen három játszmában diadalmaskodott az amerikai Madison Brengle fölött, ennek köszönhetően továbbjutott a második fordulóba a 2,8 millió dollár (781,7 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztornán.

A viadal honlapjának hétfői beszámolója alapján a magyar játékos az első játszmában pillanatok alatt kétszer is elveszítette saját adogatását, így gyorsan 4-0-s hátrányba került, ennek ellenére szűk háromnegyed órájába került az idei Australian Openen a harmadik fordulóig jutott amerikai teniszezőnek – akit a későbbi bajnok Angelique Kerber győzött le -, hogy befejezze a szettet.

A második játszmában egészen 5-5-ig fej-fej mellett haladtak egymással a felek, Babos ekkor egy maratoni hosszúságúra nyúlt játék végén elvette rivális adogatását, majd a sajátját megtartva 1 óra 37 perc elteltével egyenlített.

A harmadik játszmában Babos valósággal átgázolt ellenfelén, 6-0-val hozta a szettet és megnyerte az összecsapást.

Babos a legjobb 32 között a 16. helyen kiemelt Sara Erranival találkozik. A 28 éves olasz játékos szombaton Dubajban pályafutása kilencedik egyéni tornagyőzelmét aratta. Babos korábban háromszor találkozott Erranival, az olasz tavaly a mexikói Monterreyben, illetve 2013-ban Dohában keménypályán győzött, míg a magyar teniszező 2012-ben szintén Monterreyben nyert.

Eredmény, egyes 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Babos Tímea-Madison Brengle (amerikai) 3:6, 7:5, 6:0

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top