A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi közgyűlésén letették az esküt a lillehammeri II. téli ifjúsági olimpiai játékokra kiutazó magyar sportolók. A fogadalomtétel szövegét Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes jégtáncos mondta el a színpadon.
Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének tájékoztatása szerint a február 12. és 21. között sorra kerülő eseményen kilenc sportágban kilenc fiú és hat lány képviseli Magyarországot.
A sportvezető köszöntőjében hangsúlyozta, hogy négy évvel ezelőtt, Innsbruckban még csak kilenc magyar sportoló versenyzett, s Lillehammerben most először vesz részt az ifjúsági téli ötkarikás játékokon magyar női síugró, illetve szabadsílusú (freestyle-os) síelő.
A MOB elnöke kiemelte: az elvárásokat a fiataloknál nem lehet a nyári játékokéhoz hasonlítani.
„Nem várhatunk aranyakat, már egy érem is óriási eredmény lenne” – fogalmazott a MOB elnöke, aki szerint ha a magyar versenyzők kihozzák magukból a maximumot, akkor meglepetést okozhatnak, és pontszerzők lehetnek. Egyúttal emlékeztette a fiatalokat arra, hogy ők az első olyan ötkarikás csapat tagjai, akik úgy képviselik Magyarországot, hogy annak fővárosa, Budapest hivatalos olimpiai pályázó.
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését és a riói olimpiai részvételről szóló előterjesztést. Amint a MOB-tagoknak kiküldött anyagból kiderült, a magyar versenysport és az olimpiai felkészülés állami támogatása tavaly 2 milliárd 63 millió forint volt, idén pedig várhatóan 2 milliárd 108 millió forint lesz, míg a Gerevich Aladár sportösztöndíj rendszerre, akárcsak 2015-ben, ebben az évben is 996 millió forint jut. A rió olimpiai részvételre idén 840 millió forintot biztosít a költségvetés.
A tagok tájékoztatást kaptak az ötkarikás felkészülésről, a jelenlegi állás szerint 76 versenyző szerzett indulási jogot a nyári játékokra. A legtöbb kvótás hely úszásban (19), atlétikában (17), kajak-kenuban (15) van eddig. Nincs már kvalifikációs lehetőség viszont gyep-, kézi-, kosár- és röplabdában, labdarúgásban és taekwondóban.
Borkai Zsolt tájékoztatta a közgyűlés tagjait arról is, hogy február 1-jétől megkezdte működését a budapesti olimpia pályázat elkészítésével foglalkozó Budapest 2024 Nonfrofit Zrt., amelynek soron következő feladata a logó és az úgynevezett mesterterv elkészítése lesz, s erről a magyar delegációnak február 17-én kell számot adnia Lasuanne-ban.
A közgyűlés keretében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Women and Sport Award) díját vehette át Jakabházyné Mező Mária a nők sportjáért tett több évtizedes tevékenységért. MOB–érdemérmet kapott az idén 105 éves Vasas SC, amely az utóbbi években a legeredményesebb hazai sportegyesület; Medvegy Iván, a MOB korábbi sportszakmai főmunkatársa; valamint sportpályafutása elismeréseként Fekete László, aki 2012-ig hosszú éveken át a Magyarország legerősebb embere cím birtokosa volt.
A téli ifjúsági olimpián résztvevő magyarok névsora:
alpesi sí: Archam Chiara, Szőllős Barnabás
sílövészet: Veres Mirella, Herneczky Áron
sífutás: Gyallai Máté János
jégkorong: Vértes Nátán
műkorcsolya: Medgyesi Fruzsina
rövidpályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra, Liu Shaoang, Sziklási András
szabadstílusú síelés: Nagy Bence
síugrás: Vörös Virág, Molnár Kristóf
snowboard: Fehér Zsófia, Szász Csongor
Forrás: MTI
Szólj hozzá