Keresés
Close this search box.

Nagy Péter is emel a tatár fővárosban

Kazany ad otthont a hétvégén a súlyemelők idei első Grand Prix versenyének, az orosz Elnök Kupáért kiírt nemzetközi viadalnak, amelyen indul Nagy Péter is.

A budapesti székhelyű nemzetközi sportági világszövetség (IWF) versenynaptárában is helyet kapott és egyéni olimpiai kvótaszerzést kínáló eseményre a magyar ólomsúlyú kiválóság jó ideje elszántan edz, s amint azt kedden az MTI-nek elmondta, szeretne a tatár fővárosban kiemelkedő eredménnyel kirukkolni.

„A tatai edzőtáborban, ahol elsősorban az áprilisi, norvégiai Európa-bajnokságra készülünk, a felmérőn jó formát mutattam, szakításban 190, lökésben 225 kilót teljesítettem, ami közel van a 417 kilós egyéni legjobbamhoz összetettben. Szeretnék hasonlót elérni az orosz nagydíjon is” – mondta.

A szegedi Nagy Péter gyakorlatilag állandó meghívottja az orosz Elnök Kupának, amelyen volt már második és harmadik is.

A mindenkori orosz államfő személyes támogatását élvező, idén hatodik alkalommal kiírt GP pénzdíjas, a súlycsoportok győztesei fejenként 5000 dollárt kapnak, a második helyezettek jutalma 3000, a harmadikként végzetteké pedig 2000 dollár. Külön dotálják azt, aki világcsúcsot ér el: a fogásnemi rekordért 3000, az összetettben produkáltért pedig 6000 dollár jár.

A szombat-vasárnapi kazanyi viadal résztvevői öt kategóriában, a nőknél 75 és plusz 75, a férfiaknál pedig 94, 105 és plusz 105 kilogrammban versenyeznek.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top