Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (FIE - International Fencing Federation / Augusto Bizzi)

Negyedik a női párbajtőrcsapat

Fotó: Facebook (FIE - International Fencing Federation / Augusto Bizzi)

A negyedik helyen végzett a magyar női párbajtőrcsapat a lengyelországi vívó Európa-bajnokságon, Torunban.

A Szász Emese, Révész Julianna, Budai Dorina, Kun Anna összeállítású együttes fölényes győzelemmel kezdett a németek ellen, majd a negyeddöntőben, már sokkal szorosabb mérkőzésen egyetlen tussal verte az oroszokat. Az első három asszó után még az ellenfél vezetett, onnantól viszont már a magyaroknál volt az előny.

Az elődöntőben sokáig egyik csapat sem tudott ellépni, a kilencedik párharcra azonban az észtek kerültek kedvezőbb helyzetbe azzal, hogy 28-25-re vezettek. Szász megpróbált felzárkózni Irina Embrichhel szemben, de nem volt könnyű dolga, és nem is sikerült neki a fordítás a tapasztalt és türelmes ellenféllel szemben.

A bronzéremért a románokkal kellett vívni. A taktikai csatát hozó mérkőzésen kevés találat esett az első nyolc párban, Szász és Simona Gherman 16-15-ös román vezetésnél kezdte meg a kilencedik asszót. Bő egy perc „tapogatózás” után a román vívó adott két találatot, innentől kezdve pedig Szász „futott az eredmény után”. Próbált támadni, de Gherman rendre pontosabb volt, így fokozatosan nőtt a különbség.

A magyar csapat ezzel negyedikként fejezte be szereplését a 15 válogatottat felvonultató mezőnyben.

Női párbajtőrben nem lesz magyar csapat az olimpián, egyéniben pedig Szász Emese léphet majd pástra Rióban.

 

Negyedikként végzett a férfi kardcsapat is

A női párbajtőr-válogatott után a magyar férfi kardcsapat is a negyedik helyen végzett az Eb-n.

Az áprilisban világbajnoki ezüstérmesSzilágyi Áron, Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Szatmári András alkotta – együttes a negyeddöntőben vívta első mérkőzését, és úgy nyert hat tussal a fehéroroszok ellen, hogy mindegyik asszó után vezetett.

Az olaszok elleni elődöntőben is jól kezdtek a magyarok, a negyedik pár után 20-9 volt az állás a javukra. Az ötödik asszóban azonban Szilágyi, majd a hetedikben Decsi nagy különbségű vereséget szenvedett Diego Occhiuzzitól, ezzel fordítottak az olaszok. Szatmári ugyan még visszavette az előnyt, de Szilágyi az utolsó párharcot 6-3-ra elvesztette Luca Curatolival szemben, így az olaszok jutottak be a döntőbe.

A magyarok a harmadik helyért a románokkal küzdöttek meg, és csak az elején tudták tartani velük a lépést. A második asszótól folyamatosan nőtt a különbség, és csak az utolsót sikerült ismét a magyaroknak nyerniük Szilágyi révén, de így is 13 találatnyi lett a különbség.

Ebben a versenyben 14 válogatott indult.

A riói olimpián férfi kardban nem lesznek csapatküzdelmek, míg egyéniben Szilágyi és Decsi vívhat.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top