A várakozásnak megfelelő stabil versenyzéssel elsőként ért célba szerdai előfutamában 1000 méteren a kajakos Kopasz Bálint, ezzel középfutamba jutott a párizsi olimpián.
Férfi K-1-ben öt előfutam szerepelt a programban, a címvédő, világ– és Európa-bajnok magyar kajakos a harmadikba került és a beosztás alapján nem kellett különösebben izgulnia. Nem csupán azért, mert a szám egyik esélyese, hanem azért is, mert igazán komoly ellenfél nem volt mellette. Ennek megfelelően stabilan versenyzett, jól rajtolt, felvette az utazósebességét és végig az élen lapátolva győzött. Mögötte az argentin Agustin Vernice és a dél-afrikai Hamish Lovemore küzdött a még közvetlen továbbjutást érő második helyért, ők ketten komolyan finiseltek, így valamivel közelebb kerültek a végére Kopaszhoz, de az elsőségét nem veszélyeztették.
„A végén azért meg kellett indulnom, mert jött az argentin srác, aki sokat fejlődött Tokió óta, de az egész távot úgy osztottam be, hogy ne vegyen ki túl sokat belőlem. Bár holnap pihenőnap lesz, úgyhogy nem lett volna gond az sem, ha ma maxot vagy közel maxot kell mennem. Ez nem volt az” – mondta az M4 Sportnak a győriek 27 éves világklasszisa, aki Varga Ádámmal, a szám másik magyarjával K-2 500 méteren is érdekelt Párizsban. – „Úgy érzem, hogy akárcsak Tokióban, jó formát tudtam mutatni az előfutamban. Jó erős hátszél volt, igaz, jöttek azért a hullámok is, ami a technika rovására ment, de hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy rossz körülmények között is helyt tudjak állni a vízen.”
A K-1 1000 méter középfutamát és döntőjét szombaton rendezik.
(Forrás: MTI, nyitókép: Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének előfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 7-én. MTI/Kovács Tamás)
Szólj hozzá