Keresés
Close this search box.

Vékássyt Kulcsár Krisztián MOB-elnök javasolta a főtitkári posztra

blank

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag támogatta a kinevezését, így augusztus 10-étől Vékássy Bálint lesz a szervezet főtitkára. A május 2-ától megbízott főtitkárként dolgozó Fábián Lászlóra Kulcsár Krisztián elnök és a MOB elnöksége sportigazgatóként számít augusztus 10-étől. A MOB elnökségének keddi ülésén napirendre került a Budapest 2024 Zrt. végelszámolása, a MOB Életút Programja, a szervezet bizottsági elnökeinek kinevezése és a győri rendezésű EYOF is.

A főtitkári posztra Kulcsár Krisztián az elnökség május 30-ai ülésén javasolta a 43 esztendős szakembert, akit kedden hallgattak meg a vezető testület tagjai.

A MOB elnöke Vékássy vagyongazdálkodási és marketing területen szerzett kompetenciáit emelte ki. Vékássy Bálint 1982 és 1996 között kajakozott; korosztályos majd felnőtt válogatott, kétszeres ifjúsági világbajnok. A Testnevelési Egyetemen kajak-kenu szakedzőként, majd a Szent István Egyetem, Ybl Miklós Műszaki Főiskolán építészként diplomázott. Versenyszervezőként a 2005-ös szegedi ifjúsági kajak-kenu világbajnokság szervezőbizottsági titkára, a 2006-os felnőtt vb versenyigazgatója, a 2011-es idején a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezési és vagyongazdálkodási igazgatója (2007-2012); a 2017-es szegedi síkvízi világkupa versenyigazgatója. A 2013-as budapesti vívó-világbajnokság szervezőbizottságának elnöke; kiváló szervezőkészségével letette névjegyét csapatsportágban a szintén hazai rendezésű, 2014-es női kézilabda Európa-bajnokság és a 2016-os strandkézilabda világbajnokság alkalmával. Több mint egy évtizede dolgozik a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségnek versenybíróként, tanácsadóként, fotósként; részt vett 3 olimpián, 1 paralimpián, 9 szakág mintegy 40 világbajnokságán és közel 100 világkupáján – áll az olimpia.hu összegzésében.

Az elnökség döntött a Budapest 2024 Zrt végelszámolásáról is. A 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai pályázat előkészítése érdekében a MOB és Budapest Főváros Önkormányzata, mint tulajdonosok és részvényesek 2017. december 31-ig terjedő határozott időtartamra létrehozták a Budapest 2024 Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot. Az olimpiai pályázat visszavonását követően a Társaság Igazgatósága elfogadta a Társaság szakmai tevékenységének lezárására vonatkozó javaslatot, a csoportos létszámcsökkentés részletes tervét, továbbá a folyamatban lévő szerződéses kapcsolatok lezárására vonatkozó ütemtervet, valamint kérte a tulajdonosokat, hogy hozzák meg a végelszámolás lefolytatása érdekében szükséges döntéseket. A Budapest 2024 Zrt. Alapszabályának értelmében a Társaság legfőbb szerve, a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik a Társaság jogutód nélküli megszüntetésének elhatározása és a végelszámolás megindításához szükséges döntések meghozatala. A végelszámolás kezdő időpontjaként a Budapest 2024 Zrt. Igazgatósága 2017. szeptember 1. napját jelölte meg.

A napirendi pont tárgyalásakor Szalay-Berzeviczy Attila elnöki főtanácsadó kifejtette: egy későbbi, újabb pályázáshoz elengedhetetlen a civil oldal erősítése, a MOB-nak és a Budapesti Olimpiai Mozgalomnak a korábbiaknál hatékonyabban együtt kell működnie, a továbbiakban is jó kapcsolatot ápolva a kormánnyal. A gazdasági szakember arra is kitért, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új pályázati rendszer bevezetését fontolgatja, mely meghívásos alapon történne. „Budapestnek úgy kell pozícionálnia magát, hogy meghívotti státuszban lehessen! Ehhez a MOB-nak aktív szerepet kell vállalnia a NOB irányába” – hangsúlyozta Szalay-Berzeviczy Attila.

Az elnökség elfogadta a MOB Életút Programjának új szabályzatát. „A több mint évtizedes múltra visszatekintő program jól működött, sikeres volt, a MOB elnöksége a folytatásról az elmúlt ülésen döntött. A szabályzatát frissíteni kellett, ezt a MOB-iroda elvégezte” – emelte ki Fábián László.

Döntés született két MOB-bizottság vezetőjéről is: a Nők a Sportban Bizottságot a jövőben a moszkvai olimpiai 8. helyezett műugró Kelemen Ildikó, a Sportolói Bizottságot a szöuli 6. ritmikus gimnasztikázó Sinkó Andrea vezeti, mindketten a MOB tagjai. Emlékeztetőül: a grémium korábbi döntése alapján a Mező Ferenc Sportbizottságot – melynek része lesz az Emlék- és Hagyományőrző Bizottság is – dr. Bodnár András vezeti, az Etikai és Jogi Bizottság elnöke dr. Mészáros János, a Fair Play Bizottságot dr. Kamuti Jenő, a Gazdasági Bizottságot dr. Bathó Ferenc, a Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődés Bizottságot Vánky Sebastian, a Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságot Gyulai Márton, a Sportszakmai Bizottságot Vaskuti István vezeti.

A MOB vezető testülete elfogadta az olimpiai mozgalommal együttműködő szervezetek támogatásáról szóló előterjesztést is, mely kiterjed a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjára, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületére és a Magyar Sportújságírók Szövetsége által kezelt Csillag Imre Ösztöndíjprogramra is.

Fábián László megbízott főtitkár, a Magyar Csapat vezetője az győri EYOF előkészületeiről adott tájékoztatást. Emlékeztetett, hogy a MOB 2011-ben döntött a győri EYOF-pályázat támogatásáról. A Rába-parti település 10 sportágban összesen 50 ország csapatát látja vendégül, ez létszámát és a sportágakat, versenyszámokat tekintve nagyobb, mint egy felnőtt téli olimpia. A magyar delegáció 152 sportolót számlál, a rendező ország jogán minden sportágban rajthoz állhatnak 14-18 éves fiataljaink, akik az EYOF alkalmával találkoznak először olimpiai eseménnyel. „A sikeres szervezés jó referencia lehet egy későbbi olimpiarendezési pályázathoz” – mondta a sportvezető. Az EYOF-ot július 23. és 29. között rendezik.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top