A 2023-as tekecsapat-világbajnokság megrendezésére Magyarország hivatalosan is jelezte szándékát: a nemzetközi szövetség első emberével, Klaus Barth-tal Szerbiában találkozott Pintyőke Marcell, a Magyar Teke Szövetség elnöke, és Karsai Ferenc, a szövetség alelnöke.
A verbászi egyeztetésen a felek továbbá megállapodtak abban, hogy a magyar szövetség Karsai Ferenc alelnök mellett egy főt delegál a nemzetközi szövetség utánpótlás bizottságába, amely nem csak kihívás, hanem elismerés is a magyar tekesport számára.
„Felkérést kaptunk a közép-európai országok összefogására valamint a nemzetközi versenyrendezések felülvizsgálatára is. Az egyeztetés során megállapodtunk abban, hogy közösen megvizsgáljuk a lehetőségét annak, hogy 2018-ban Magyarország nemzetközi ifjúsági tábort rendezzen. Elnök úr kiemelte, hogy a magyar szövetség hozzáállása, szolgálatkészsége példaértékű a nemzetek között, még ha ez itthon nem is mindig tűnik úgy…”– összegzett Pintyőke Marcell.
Szólj hozzá