Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (William Gallas)

Gallast is magával ragadta a magyar találmány

Fotó: Facebook (William Gallas)

A világbajnoki ezüstérmes francia labdarúgó, William Gallas népszerűsíti a magyarok által feltalált teqballt, vagyis az asztalon játszott futballt.

A 2014-ben visszavonult futballista az M1 aktuális csatornán pénteken elmondta, kipróbálta és megszerette a teqballt, amelyet nagyon hasznosnak tart, mert fejleszti a technikát és a labdakezelést. Egyúttal világsikert jósolt az új sportnak, amelynek első világkupáját szombaton rendezik Budapesten.

A Chelsea-ben, az Arsenalban és a Tottenhamben is megfordult, angol bajnok klasszis felidézte, hogy régen egy korosztályos meccsen játszott Magyarországon, arra pedig máig emlékszik, hogy 2005-ben Franciaországban pályára lépett a magyarok ellen.

„Ez a fejemben van, mert megnyertük a találkozót, és akkor volt szerencsém az egyik ismert játékos, Gera Zoltán ellen is futballozni. Vele az angol bajnokságban is találkoztam, amikor a Fulhamben és a West Bromwich-ban játszott” – tette hozzá.

A 83-szoros válogatott Gallas, aki Konföderációs Kupát nyert 2003-ban, 2006-ban pedig világbajnoki döntős volt, kérdésre válaszolva kitért a sportban, így a labdarúgásban is nagy szerepet játszó pénz kérdésére.

„Szeretni kell a játékot, ne a pénz legyen az első, hanem maga a futball. És aztán, ha jó vagy, meglesz az egzisztenciád is” – szögezte le Gallas.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top