Héder Barna az M4 Sport új sportigazgatója – adta hírül csütörtöki közleményében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A közlemény emlékeztet rá, hogy a közmédia az M4 Sportnál – az idei évben megnövekvő feladatok miatt – január 5-től sportigazgatói pozíciót hozott létre.
„Az elmúlt időszak tapasztalatai azt bizonyították, hogy a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében a tartalmi és menedzseri feladatokat ugyanannak a személynek célszerű ellátnia. Ezért az MTVA vezetése a sportigazgatói, valamint a sportfőszerkesztői feladatokat összevonja, és annak ellátásával Héder Barnát bízta meg 2016. február 1-vel” – írta az MTVA.
A dokumentum szerint Héder a sportújságírás minden területén szerzett tapasztalatot, valamint menedzserként is több területen bizonyított már. Pályafutását a Magyar Televízióban kezdte, később a magyar nyelvű Eurosport alapítója, majd az RTL Klub sportfőszerkesztője volt.
„Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy húsz év után újra a közmédiában dolgozhatom, ráadásul egy ilyen különleges időszakban térhetek vissza. Az M4 Sport az indulása óta elért sikereivel bizonyította, hogy nagy igény van egy hazai közszolgálati sportcsatornára” – nyilatkozta az új sportigazgató.
Szólj hozzá