Elkészült a Szalézi Rend Don Bosco Sportközpontja Kazincbarcikán. A mintegy kétmilliárd forintos, állami és egyházi költségből megvalósult létesítmény átadására pénteken került sor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban.
Az avatáson Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felolvasta Orbán Viktor levelét.
A miniszterelnök egyebek mellett azt írta: „ha lenne még vagy száz ilyen, munkára és hadra fogható, elszánt közösségünk akkor csodát tehetnénk Magyarországon, olyan csodát, amelyen mindenki meglepődne ebben a mai világban, ahol a kérések, a tervek, a javaslatok túlnyomó többsége személyes önérdekek felé irányul”.
Orbán Viktor levelében szólt arról is, hogy elismeréssel és meghatódva gondol a Szalézi Rendre, és munkájukra, amellyel sok száz kazincbarcikai gyermek életét tarthatják meg, illetve fordíthatják jó irányba.
„Magyarország kormánya szolgálótársként tekint önökre, mert bizonyosan közösen valljuk, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Istennek, ha jót teszünk gyermekeivel” – írta a miniszterelnök.
Lázár János beszédében szintén elismerését fejezte ki a Szalézi Rendnek. Mint mondta, a kormány örömmel támogatta ezt a programot, és megtiszteltetésnek veszi, ha a jövőben is együttműködhet a renddel.
Kitért arra, hogy itt és most egy „hatalmas, sikeres és eredményes” összefogás történt, a baloldali vezetésű Kazincbarcika, a polgári, konzervatív kormány és egy keresztény közösség fogott össze ezért a létesítményért.
Mégiscsak vannak az országban olyan dolgok, amelyért készek és képesek vagyunk összefogni – tette hozzá.
A miniszter úgy fogalmazott: a kormány támogat mindenkit, aki a leszakadáson, a szegénységen változtatni akar, aki az esélyegyenlőségért, a felemelkedésért küzd, „különösképpen támogatjuk a magyar egyházakat, hogy felelősséget vállalnak a felzárkóztatásért”, az oktatásért, a kormány nagy tisztelettel ismeri el munkájukat.
Mint mondta: nem lehet erős Magyarország, ha tűri, hogy a gyengék gyengék maradjanak, a szegények pedig még szegények legyenek. Hozzátette: az általuk képviselt politikai közösség abban hisz, hogy a polgári Magyarország sorsát a magyar polgárság adja meg, ugyanakkor nemcsak a polgárságot akarják támogatni, hanem a polgárrá válás lehetőségét is biztosítani akarják.
Ennek leghatékonyabb módja az oktatás, a felelősséget vállaló oktatás – jegyezte meg.
P.Ábrahám Béla, a Szalézi Rend tartományfőnöke arról szólt, hogy a rend Kazincbarcika mellett elkötelezett, több mint húsz éve jelen vannak a városban, az oktatásban. Most egy olyan közösségi teret építettek, alakítottak ki, amely a fiatalok előtt nyitva áll, segíti tehetségük kibontakozását.
Abban bízunk, hogy a sportnak olyan közösségteremtő hatása van, amely itt érvényesülhet, ugyanakkor ez a csarnok az élsportolóknak is otthont ad, „legyen ez a csarnok a találkozások, a barátság és a közösség tere” – hangoztatta.
Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere beszédében azt emelte ki, hogy ez a létesítmény a városnak olyan kiemelkedő bázisa lesz, amely mind a sportolóknak, mind a kulturális, mind a civil életnek, mind pedig a tanulóknak otthont ad.
„Több évtizedes álma valósult meg a városnak” – tette hozzá.
Demeter Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője – akinek P. Ábrahám Béla megköszönte a sportközpont létrejöttében kifejtett munkáját – felemelő pillanatnak nevezte a komplexum átadását.
A sportközpont megépítése példa arra, hogy milyen felelősséggel és hittel dolgoznak azok a történelmi egyházak, amelyek oktatási intézményeket tartanak fenn, és küldetésüknek tekintik, hogy munkájuk gyümölcsét ne csupán a diákok, de a város és a régió is élvezhessék. A kormány meghallotta az Észak-Borsodból jött kérést, és megmutatta: nemcsak Budapest fontos, hanem a vidék is – fűzte hozzá.
A létesítményt Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg.
A szerzetesek által megálmodott, elsősorban a fiatalok vidám hangulatban történő nevelésének célzatával létrehozott háromezer négyzetméter alapterületű multifunkcionális sportközpont alkalmas nemzetközi kézi-, kosár- és röplabda, valamint futsal-mérkőzések lebonyolítására is. Tanítási időben pedig a térelválasztó függönyöknek köszönhetően három különböző osztály tarthatja testnevelés óráit itt.
A lelátón a mobil, kihúzható széksorokkal együtt 900 ember fér el egyidejűleg. Az alsó szinten található két fallabdaterem, konditerem, szauna, a középső szinten lévő pedig két bowling-pályát és vendéglátó egységeket alakítottak ki.
A Szalézi Rend – amely Kazincbarcikán két iskola fenntartója – az önkormányzattól 61,6 millió forintért vásárolta meg a több mint ötezer négyzetméteres földterületet. A rend mellett a kormány 952 millió forinttal, a Porticus nevű, egyházi intézmények segítségére szakosodott német csoport 300 ezer euróval járult hozzá a csaknem kétmilliárd forintos beruházáshoz.
A pénteki hivatalos megnyitót követően tíz napig tartó – családi sport- és egészségnappal záruló – sport, kulturális, képzőművészeti rendezvénysorozat kezdődött a sportközpontban.
Szólj hozzá