Keresés
Close this search box.

Sima győzelemmel startoltak a magyar vízilabdacsapatok a Universiadén

blank

A Tajvanon zajló Universiade női vízilabdatornájának nyitónapján a magyar válogatott rendkívül magabiztosan, 17-6-ra legyőzte Japánt. Úgy tűnik, hogy a nők sikerén a férfi csapat is felbuzdult, mivel ők sem hagytak túl sok esélyt az első ellenfelüknek.

A Magyar Vízilabda Szövetség beszámolója szerint a találkozó legjobbja a hibátlanul célzó, ötgólos Szilágyi Dorottya volt.

„Jól álltunk a mérkőzéshez, a kezdéshez, és minden negyedet megnyertünk” – mondta Bíró Attila szövetségi kapitány, aki szerint azért is van nagy értéke ennek a sima győzelemnek, mert csak két játékos hiányzik a budapesti világbajnokságon szerepelt japán csapatból.

„Jó volt a védekezés, három negyed után 13-3-ra vezettünk, csak az utolsó negyedben kaptunk picivel könnyebb gólokat. Jó felkészülés volt ez a találkozó a Kanada elleni mérkőzésre” – tette hozzá.

Az edző arról is beszélt, hogy következő ellenfelükre, az angolokra nem készülnek külön. Pénteken konditeremben, szombaton pedig kétszer medencében edzenek, mert szeretnének a torna második hetére olyan állapotba kerülni, hogy bárkit kapjanak is a negyeddöntőben, ne okozhasson gondot.

A magyarok vasárnap a britek ellen folytatják szereplésüket.

 

A férfi vízilabdázók is magabiztos sikerrel kezdtek

A női után a magyar férficsapat is könnyed győzelemmel kezdte a Tajvanon zajló Universiade vízilabdatornát.

A Magyar Vízilabda Szövetség beszámolója szerint Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese a pénteki nyitónapon összesen több mint 27 percen keresztül nem kapott gólt Kanadától, ráadásul mindössze hat kapura lövést engedélyezett riválisának.

A férfiválogatott két nap múlva a szerbekkel találkozik.

Eredmény, férfi vízilabda, csoportmérkőzés:
MagyarországKanada 17-3

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top