Az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével zárta a magyar egyetemi csapat a 29. Nyári Universiadét Tajpejben. Tizennégy éremmel (5 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a tizennegyedik helyen végzett a csapat az országok közötti ranglistán, és az 1-6. helyezettek összességében a legtöbb pontot gyűjtötték az 1965-ös Budapesti Universiade óta.
Szeptember 3-án, vasárnap érkezett haza a Magyar Universiade Delegáció utolsó csoportja is, köztük a férfi vízilabdaválogatott tagjai, akiknek ugyan nem sikerült a címvédés, de furcsa módon úgy lettek pontszerző, 5. helyezettek, hogy csak egyetlen csapat volt jobb náluk, a szerbek.
Az idei 29. Nyári Universiade a 14-es szám körül forgott: a 144 ország részvételével zajló soksportos eseményen Magyarország 14 sportágban indított 140 versenyzőt, akik 14 érmet szereztek és ezzel a 14. helyen zárta a viadalt. Az éremtáblázat élén 1. Japán (37 arany, 27 ezüst, 37 bronz), 2. Dél-Korea (30 arany, 22 ezüst, 30 bronz), 3. Tajvan (26 arany, 34 ezüst, 30 bronz) végzett. Érmek számának tekintetében megelőztük Franciaországot, Kanadát, Ausztráliát, Finnországot, és az Egyesült Királyságot is, akiknek aranyérmet sem sikerült szerezniük. A Visegrádi országok közül Lengyelország a 11. (7 arany, 9 ezüst, 9 bronz), Csehország a 39. (1 arany, 0 ezüst, 2 bronz), Szlovákia pedig az 50. (0 arany, 1 ezüst, 1 bronz) helyen zárta a játékokat. Az Európai Unió tagországai közül Magyarország előtt csak 3 ország végzett: Olaszország a 8. (9 arany, 6 ezüst, 17 bronz), Lengyelország a 11. (7 arany, 9 ezüst, 9 bronz), Németország pedig a 12. helyen (7 arany, 6 ezüst, 11 bronz). Összesen 43 ország szerzett legalább 1 aranyérmet és 66 ország tudott dobogóra kerülni.
Az idei Universiadén számos magyar rekord is megdőlt. Az egyetemisták olimpiájának is nevezett multisportos eseményen az elmúlt 50 év legtöbb magyar egyetemista sportolója vett részt (140 fő). Az elmúlt 40 évben a 2. legtöbb érmet hoztuk el (ennél csak Kazanyban volt több érmünk, 15, azonban ott csak 4 aranyat szereztünk). Vívásban megnyertük a sportági éremversenyt 3 arany és 3 ezüstéremmel (2. Oroszország: 2 arany, 3 ezüst és 1 bronzéremmel). A magyar csapat az utóbbi fél évszázad legjobb teljesítményét érte el a pontszerző helyezések terén: egyetemi hallgató élsportolóink 7 sportágban összesen 111 pontot gyűjtöttek: az érmek mellett 5 negyedik, 6 ötödik és 8 hatodik hellyel.
Az összesen 7639 sportolóból álló mezőny a korábbi Universiadéknál is rangosabb volt, a legtöbb sportágban a jelenlegi világ-, és olimpiai bajnokok és érmesek részvételével zajlottak a versenyek. A magyar delegáció egyes sportágakban inkább az utánpótlásra épült, de tagjai között találtuk a felnőtt világbajnok Szatmári András kardvívót, további 2 vb-ezüstérmest (Iliász Nicolas, Olasz Anna), és 6 vb-bronzérmest (Baji Balázs, Bolonyai Flóra, Garda Krisztina, Kotsis Edina, Márton Anna, Menczinger Katalin), valamint 5 korábbi Universiade–bajnokot (Biczó Bence, Illés Sándor, Jansik Szilárd, Lőrincz Bálint, Sedlmayer Tamás), továbbá Európa-bajnokokat (Dieterle Fábián, Gyurta Gergely, Verrasztó Evelin), az egész csapatban pedig mintegy 20 olimpikont.
Szólj hozzá