Keresés
Close this search box.
Fotó: moatsz.hu

Továbbra is Nátrán Roland a MOATSZ elnöke

Fotó: moatsz.hu

További négy évre szavaztak bizalmat Nátrán Rolandnak a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) közgyűlésén, aki így továbbra is a szervezet elnöke marad.

A hétfői tisztújító kongresszuson a 86 szavazásra jogosult tag közül 85 jelent meg, s közülük 44 támogatta a posztot 2013. április 4., négy éve betöltő, 37 éves gazdasági-pénzügyi szakembert.

Az elnöki posztra még az ellenzék jelöltje, Endrődi Ferenc Pál, a kereskedelemmel foglalkozó Akker Plus Kft. 60 esztendős ügyvezető igazgatója pályázott, rá 41-en szavaztak, a küzdelem tehát rendkívül szoros volt.

„A következő években legalább annyira fogok azért a 41 klubért dolgozni, amelynek képviselője ma nem rám voksolt, mint azért a 44-ért, amelynek továbbra is élvezem a bizalmát” – fogalmazott megválasztása után Nátrán Roland, aki a szavazás előtti beszédében kitért arra is, hogy büntetőeljárás folyik ellene, de szerinte ez a MOATSZ-ban betöltött szerepére és a sportág egészére nincs hatással.

„2012 és 2014 decembere között az Eximbank vezérigazgatója voltam, s az akkori egyik döntésemért akarnak felelősségre vonni, de megvédem magam” – jelentette ki a jogász végzettséggel is rendelkező elnök, aki hangsúlyozta: nem követett el törvénysértést, s ezt egy bíróság már ki is mondta.

„Reményeim szerint hamarosan lezárul ez az eljárás, de már eddig is azt tapasztaltam, hogy a MOATSZ-ban végzett munkámra ez semmilyen hatással nincs” – tette hozzá.

A jövőre vonatkozóan azt mondta: a 2016-ban elfogadott stratégia mentén akarja végezni a munkáját, s tudja, hogy bár az elmúlt években értek el eredményeket, még nagyon sok munkára van szükség. A következő négy évben a klubok és szakosztályok megerősítését, utánpótláscentrumok létrehozását, a budapesti akadémiák kialakítását, az infrastruktúra folyamatos fejlesztését és a Budapesten sorra kerülő 2019-es világbajnokságra, valamint a veterán Európa-bajnokságra való felkészülést nevezte meg legfontosabb feladatként.

A tisztújítás az utolsó napirendi pont volt a több mint hatórás közgyűlésen, előtte elhangzottak a – tagság részéről több kérdést és észrevételt felvető – szakmai és pénzügyi beszámolók, a felügyelő bizottság jelentése, és bemutatták az idei költségvetést is. A tagság a beszámolókat néhány tartózkodás mellett, illetve a pénzügyi beszámolót hat nem szavazattal elfogadta.

A kezdés előtt egyperces néma felállással emlékeztek az előző közgyűlés óta elhunyt sporttársakra, s átadták a MOATSZ díjait is: a kétszeres Európa-bajnok Rózsás Péter életműdíjat kapott, míg Kelemen Józsefet több évtizedes áldozatos munkájának elismeréseként, a szövetségtől tavaly decemberben távozott Lajtai Kristófot pedig a MOATSZ-ban végzett kiemelkedő munkájáért jutalmazták.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top