Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (UEFA EURO 2016)

A házigazda jutott be a fináléba

Fotó: Facebook (UEFA EURO 2016)

A csütörtök esti elődöntőben 2-0-ra legyőzte a francia válogatott a világbajnok német csapatot, így a házigazda lesz Portugália ellenfele az Európa-bajnokság döntőjében.

A francia válogatott eddig korábban négyszer találkozott úgy a német együttessel, hogy utóbbi volt a vb-címvédő, és mind a négyszer legyőzte a világbajnokot: 1954-ben 3-1-re, 1958-ban 6-3-ra, 1977-ben 1-0-ra és 2015-ben 2-0-ra.

A találkozó lüktető irammal és kevés helyzettel indult, de mindkét csapat előtt adódott lehetőség az első félidőben. Ennek ellenére úgy tűnt, gól nélkül vonulnak szünetre a csapatok, ám a ráadásban a 38. vb- és Eb-találkozóján pályára lépő – és ezzel csúcstartó – Schweinsteiger kezezése nyomán büntetőhöz jutott a házigazda, a góllövőlista éllovasa, Griezmann pedig ötre növelte találatai számát az idei Eb-n. Ennél több találatot egyetlen kontinenstornán csak Michel Platini jegyzett, az 1984-es – szintén Franciaországban rendezett – viadalon lőtt kilenc gólt a francia játékos.

A második játékrészben többször is veszélyeztetett a világbajnok, azonban egyenlítés helyett a házigazda növelte előnyét az ismét villanó Griezmann találatával. A németek nem adták fel, több távoli lövésük is kecsegtető volt, de a szépítésben hol a pontatlan célzás, hol a remekül védő Hugo Lloris akadályozta meg őket.

A franciák első nemzetként jutottak el kétszer is a fináléig hazai rendezésű tornán, ez először 1984-ben sikerült nekik.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top