Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Hat győztest avattak délelőtt

Fotó: Facebook (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Négy férfi 500 méteres és két női 1000 méteres számban avattak győztest vasárnap délelőtt a kajakosok és kenusok válogatóversenyén, Szegeden.

A viadal ezekben a számokban, amelyek nem szerepelnek az olimpiai műsorban, a két hét múlva sorra kerülő moszkvai Európa-bajnokságra válogat.

A férfiaknál a kajakosok között egyesben a szegedi Nádas Bence, párosban pedig a 2011-ben világbajnok Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó diadalmaskodott, míg a kenusoknál egyesben az olimpiai bronzérmes csepeli Kiss Tamásé, párosban pedig a Mike Róbert, Korisánszky Dávid kettősé lett az aranyérem, s ezzel együtt az Eb-indulás joga.

A női kajakosoknál egyesben a világbajnoki címvédő Medveczky Erika visszalépett a döntőtől, távollétében Zur-Fazekas Krisztina győzött Takács Tamara előtt, míg párosban a Takács, Medveczky duó nyert magabiztosan.

„Nem vagyok elégedett a hétvégémmel, bár tény, hogy egy kis betegség hátráltatott. Ennek az ezer méteres győzelemnek azért örülök, legalább Moszkvába megváltottam a repülőjegyemet” – nyilatkozott Zur-Fazekas Krisztina, aki azt is elárulta, hogy az olimpiai kajaknégyes összeállításával kapcsolatban az ő neve is felvetődött.

„Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Csipes Tamara helye biztosnak tűnik a hajóban, a negyedik beülő kiadó. Kárász Anna, Vad Ninetta és én is lehetőséget kapunk, hogy csütörtökön, Szolnokon kipróbáljuk magunkat a többiekkel, ezután születik meg a döntés” – mondta a kajakos, aki négy éve, Londonban tagja volt az aranyérmes magyar kvartettnek.

A női kajaknégyest a válogatók egyes és párosteljesítményei alapján állítja össze a szakvezetés. Az egységen az Eb után még lehet változtatni.

 

A győri kajakos duó nyerte a 200 méteres szétlövést

A győriek fiatal egysége, Horváth Bence és Szomolányi Máté nyerte a férfi kajakpárosok 200 méteres szétlövését.

Ez a kettős egy hónapja, az első válogatón is a leggyorsabb volt ebben a számban, a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter duó azonban pénteken egyenlíteni tudott. A vasárnapi különverseny aztán rendkívül szoros csatát hozott, amely végül ismét Horváthék javára dőlt el. Utóbbi kajakos szombaton egyesben is a második sikerét aratta, így ott is megnyerte a válogatót.

 

Kiss Tamás duplázott

A kenus Kiss Tamás a délelőtti 500 méteres siker után vasárnap délután 5000 méteren is a leggyorsabbnak bizonyult.

Ez volt az utolsó döntő a négynapos regattán, ezt megelőzően a kajakosoknál a maratoni világbajnok Solti László, illetve Bodonyi Dóra nyerte az aranyérmet 5000 méteren.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top