Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Kammererék kikaptak

Fotó: Facebook (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Szegeden, a kajakosok és kenusok második olimpiai válogatóján a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású hajó nyerte a férfi kajaknégyesek csütörtöki versenyét. Az évek óta veretlen s favoritnak tartott Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta csapat másodikként haladt át a célvonalon.

A vasasos Kuglerrel kiegészülő honvédos hajó végig vezetett a versenyben, s a hajrához közeledve robbantott, így az utolsó száz méteren már látszott, hogy a többiek nem tudják beérni. Az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Eb-bronzérmes, Európa Játékok-győztes Kammerer, Tóth, Kulifai és Pauman alkotta négyesnek ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel, a harmadik pedig az olimpiai bajnok Dombi Rudolf vezette Dombi, Nádas Bence, Bán Kristóf, Boros Gergely összeállítású kvartett lett.

A K-4 1000 méteres szám abból a szempontból kilóg a sorból, hogy itt mindössze egyetlen ütközetet – a mostanit – rendeztek az olimpiai indulásért, igaz, a válogatási elvek szerint a moszkvai Európa-bajnokság eredménye alapján a szakvezetés még kiírhat egy új válogatót. Storcz Botond vezetőedző azt mondta: a győztes négyes indulhat az Eb-n, s ha ott megfelelően szerepel, az olimpián is.

„Két nagyszerű csapat mérte össze a tudását, és győzött a jobbik, ennyi történt – mondta a háromszoros olimpiai aranyérmes Kammerer. – Mi sem technikai, sem taktikai hibát nem követtünk el, sokáig fej fej mellett mentünk, egészen a hajráig, de ők jobban bírták.”

A 38 éves Kammerer Zoltán a hatodik ötkarikás részvételére hajt, s most azt mondta: a következő napokban egyesben és párosban mindent elkövet majd azért, hogy bekerüljön az utazók közé.

„Ebben a számban nem lehet taktikázni, száz százalékot kell adni, és a kondíción múlik minden – nyilatkozott Dombvári, aki egyesben és Hufnágellel párosban is első lett a válogató első fordulójában. – Nagyon jó érzés, hogy győztünk. Négyesben még soha nem nyertem, hat éve várok arra, hogy ebben a számban is ott lehessek egy világversenyen.”

A 12 ötkarikás szám közül korábban háromban dőlt el, hogy ki a hazai különcsata győztese, a többiben a mostani, vasárnapig tartó viadal a válogató második fordulója. A női kajakosoknál Kozák Danuta 500 méteren, Douchev-Janics Natasa pedig 200 méteren, míg a férfi kenusoknál Vasbányai Henrik és Mike Róbert 1000 méteren már korábban megnyerte a magyar válogatót azzal, hogy a duisburgi világkupán, illetve az azt követő úgynevezett szétlövésen jobbnak bizonyult hazai ellenfelénél. A női kajaknégyest az egyesben és párosban nyújtott teljesítmények alapján állítják össze.

A Rióba utazó csapat végleges összetétele a június 24-26-án sorra kerülő Eb-t követően válik véglegessé. A magyaroknak 17 kvótájuk – 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus – van az augusztusi ötkarikás játékokra.

A hétvégi, szegedi versenyről – amely egyben az ötkarikás műsorban nem szereplő számokban a moszkvai kontinensviadal válogatója is – péntek délelőttől élőben közvetít a Duna World.

Eredmény, férfi K-4 1000 méter:
1. Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila (BHSE, Vasas) 3:00.162 p
2. Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel (Graboplast Győr, Vasas) 3:01.494
3. Dombi Rudolf, Nádas Bence, Bán Kristóf, Boros Gergely (UTE, EDF Démász Szeged, FTC, ASE) 3:03.444

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top