Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Dudás Miklós)

Lebukott: doppingolt a magyar olimpikon

Fotó: Facebook (Dudás Miklós)

Tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak a kajakos Dudás Miklós szervezetében. A kerettagságát, illetve versenyzői engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kedden közleményben számolt be arról, hogy a 25 éves sportoló a tavalyi Európa Játékokon adta le azt a mintát, amely alapján megállapították a doppingvétséget. Dudás aranyérmet nyert Bakuban.

„A teszt eredménye egyértelmű, de számomra megdöbbentő – idézte a közlemény Dudás Miklóst, aki négy éve Londonban K-1 200 méteren hatodik volt az olimpián. – A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban. Csak arra tudok gondolni, hogy a Sevillában vásárolt táplálékkiegészítőben lehetett benne a tiltott szer.”

„Elismerem, hogy felelőtlenség volt olyan készítményt fogyasztanom, amit nem vizsgáltattam be a válogatott keret orvosaival, tettemért vállalom a felelősséget. 25 éves vagyok, ha eltiltanak, akkor is mindent meg fogok azért tenni, hogy újra sikeres lehessek” – tette hozzá Dudás.

Az MKKSZ közleményéből kiderül, hogy Dudás Miklós az Európa Játékokon adott le mintát, ezen kívül tavaly további három doppingvizsgálaton esett át, de mindegyik negatív eredménnyel zárult. Ugyanakkor a folyamatos ellenőrzések során gyanússá vált, hogy a sportoló tesztoszteronszintje ingadozik, éppen ezért a versenyen levett mintát idén célirányosan újravizsgálták, így találták meg szervezetében a tiltott a szert.

Storcz Botond felnőtt szövetségi vezetőedző hangsúlyozta, a tiltott szerekkel szemben a szövetség a zéró tolerancia elvét vallja, ezért azoknak, akik akár felelőtlenségből, akár szánt szándékkal tiltott szerekhez nyúlnak, „semmi keresnivalójuk a válogatottban, ezért Dudás Miklós kerettagságát és versenyzési engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztettük”.

„Az eredményességünknél is fontosabb, hogy kiszűrjük azokat, akik nem tanúsítanak a sportág hagyományaihoz méltó magatartást és rossz példát mutatnak, mert ezzel a saját egészségükön kívül veszélybe sodorják a kajak-kenu sportág szellemiségét is” – mondta Storcz Boton.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kezdeményezi, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vonja meg Dudás Miklóstól az élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán pedig kerüljön ki a MOB kiemelt edző programjából. A sportág vezetése egyben felajánlja, hogy visszafizeti a MOB-nak azt a támogatást, amelyet az elmúlt egy évben közvetlenül a sprinter felkészülésére fordított, ennek költségét pedig Dudás Miklós klubjára, az AVSE-re terheli.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top