Keresés
Close this search box.

2013 WAKO Cadet Eb

Európa utánpótláskorú Kick-boxosai számára kétségtelenül a szeptember közepe számít piros betűs ünnepnek a versenynaptárban, hiszen minden évben ebben a hónapban rendezik az utánpótlás korosztály legfontosabb versenyének számító két évente megrendezésre kerülő Európa-bajnokságot, vagy a szintén kettő évente megrendezésre kerülő Világbajnokságot.

Európa utánpótláskorú Kick-boxosai számára kétségtelenül a szeptember közepe számít piros betűs ünnepnek a versenynaptárban, hiszen minden évben ebben a hónapban rendezik az utánpótlás korosztály legfontosabb versenyének számító két évente megrendezésre kerülő Európa-bajnokságot, vagy a szintén kettő évente megrendezésre kerülő Világbajnokságot.

Nos e szeptemberi megmérettetésen az európai harcosok mérték össze tudásukat. A verseny házigazdája idén Lengyelország volt. Az ország déli részén, a kárpátoktól északra elhelyezkedő Beszkid hegységben lévő síparadicsom fővárosa, Krynica-Zdrój adott helyszínt a rangos eseménynek.

Az évszakhoz képest igen zord időjárás fogadta a résztvevőket, de ez cseppet sem látszott meg a maroknyi csepeli harcos versenyszellemén.
Igen, maroknyi, hiszen az összesen 35 ország 1650 versenyzőjéhez képest a csepeli Halker KirályTeam Kick-box Akadémia mindössze 23 versenyzője létszám tekintetében mindenképpen annak tűnik.
Az Akadémiánk adta a Király István VI.Danos Nagymester, szakedző által vezetett Magyar pointfighting válogatott keret gerincét, a többségben lévő csepeliek mellett számos békéscsabai és szegedi versenyző öregbítette hazánk hírnevét.
Minden más ország ifjú harcosának, a mi lányaink és fiaink trófeájára fájt a foga, kis túlzással úgy is mondhatnák, hogy Európa a KirályTeam ellen, hiszen több csepeli címvédő is jelen volt ezen a nemes megmérettetésen. Hogy pontosan lássuk az arányokat…ezen az Európa bajnokságon 39 nyerhető pointfighting kategória volt, melynek majdnem az 1/3-át Csepeliek vezetik. Így joggal vártak minket kifent karddal ellenfeleink, mondván, most letörjük a magyarok kedvét az eredményeikkel együtt. Nos ehhez nekünk Csepelieknek is volt egy-két szavunk, illetve technikánk, hogy maradjunk a sportnál 🙂
A vasárnapi érkezést a mérlegelés és a sorsolás követte, így estére már mindenki pontosan tudta hogy kiket kell sorjában hazaküldeni a végső győzelemért. A rendkívül dinamikusan fejlődő pointfighting szabályrendszerben, az olaszokra, oroszokra, angolokra, németekre és írekre kellett nagyon odafigyelnünk, hiszen hazánk mellett ezek az országok adják a legerősebb versenyzőket.

Sajnos három versenyzőnknek nem sikerült a súlycsoportjában bejutni a legjobb 4 közés és érmet szereznie, ők a legjobb négy közé jutás közben búcsúztak, de a nagyszerű helytállásuk mindenképpen dicséretes. Név szerint: Kulcsár Márió Cadet 2 -57 kb-ban, Erdei Brúnó Junior -79 kg-ban és Hammer Martin kick-light cadet 2 52 kg -ban.
A selejtezőket követően a szerdai napra kiderült hogy a csepeli akadémia 23 versenyzőjéből, 21-en (!!!) verekedték be magukat a legjobb négy közé, azaz már biztosan éremmel gazdagíthatják az éremgyűjteményüket.
Kemény és szoros küzdelmeket hozott a csütörtök, a döntőkbe jutások napja, ahol is 14-en továbbjutottak és az Európa-bajnoki címért szállhattak versenybe, heten pedig a dicséretes bronzéremmel gazdagodtak.
Pénteken a 14 döntősünkből 12-en léptek tatamira a végső győzelemért, közülük hét versenyzőnek szólt a Magyar himnusz, öt versenyzőnknek pedig a keserédes de dicsőséges ezüst éremmel zárult az Európa-bajnokság.

Hátra volt még a szombati nap, ahol még két döntősünk volt, s magabiztos győzelmükkel újabb két bajnoki címet söpörtek be a srácok.

Megnyugtatunk minden Halker KiralyTeam-es szurkolót, hogy cikk elején említett tervük a nemzetközi ellenfeleinknek nem sikerült úgy, ahogy ők hittek, hiába próbálkoztak mindennel, ezt a 9 aranyat, és ezt a 9 Európa bajnoki címet elvenni, illetve megszerezni nem tudták. Így a nyerhető 3 korosztályos 39 aranyérmekből (Kadet1, Kadet2, junior) a 35 ország 1690 versenyzőjéből kerületünk versenyzői 9 arannyal tértek haza.
Összességében a Halker KirályTeam Kick-box Akadémia továbbra is megőrizte az immáron nyolcadik éve vezetett klubok közötti ranglistát, hiszen olyan klub, aki 9 arany, 5 ezüst és 7 bronzéremmel végzett nem volt, sőt az országok ranglistájában is csak egy ország akadt, aki 14 aranyérmet szerzett, míg a 3. helyezett
országnak, Oroszországnak meg kellett elégednie 5 arannyal. Végeredményben a csepeli Halker KiralyTeam Kick-box Akadémia versenyzői több aranyat nyertek klubszinten, mint az országok éremtáblázatán 3. Helyen álló oroszok!!

Ki kell emeljem még Király István nagymester segítőit is. Veres Richárd, Veres Alex és Jároszkievicz Krisztián mesterek hathatós és lelkiismeretes munkája nélkülözhetetlen volt az Akadémia versenyzőinek sikeres szereplésében!

Aranyérmeseink:

1 – Wolf Dávid 28 kg Cadet 1 – Európa-bajnok
2 – Bozók Szabolcs 32 kg Cadet 1 – Európa-bajnok
3 – Nagy Zalán 42 kg Cadet 1 -Európa-bajnok
4 – Török Szonja 42kg Cadet 2 – Európa-bajnok
5 – Murvai Lívia 50 kg Cadet 2 – Európa-bajnok
6 – Szabó Dorina 60 kg Cadet 2 – Európa-bajnok
7 – Gál Vivien 65 kg Cadet 2 – Európa-bajnok
8 – Veres Roland 42 kg Cadet 2 – Európa-bajnok
9 – Murvai Marton 94 kg Junior – Európa-bajnok

Ezüstérmeseink

1 – Karácsonyi David 28 kg Cadet 1
2 – Sziffer Márton 47 kg Cadet 1
3 – Berta Viktória 60 kg Junior
4 – Rohonczi Jenő 69 kg Junior
5 – Tyukodi Máté 89 kg Junior

Bronzérmeseink

1 – Gombás Alexandra 28 kg Cadet 1
2 – Simonics Elizabet 47 kg Cadet 1
3 – Lencsés Dorina 46 kg Cadet 2
4 – Korpádi Tamás 52 kg Cadet 2
5 – Bálint Martin 32 kg Cadet 1
6 – Erdei Brúnó 79 kg Light
7 – Kiss Roland 57 kg Junior
Ezüstérem:
Cadet 1 csapat ( Bozók Szabolcs, Simonics Elizabet, Sziffer Márton, Nagy Zalán)
Cadet 2 csapat ( Veres Roland, Korpádi Tamás, Szabó Dorina)
Junior csapat ( Berta Viktória, Kiss Roland, Rohonczi Jenő, Erdei Brúnó, Tyukodi Máté, Murvai Márton)

Balázs Jácint

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top