Már biztos, hogy lesz magyar résztvevője a hétvégi éremmérkőzéseknek a Budapesten keddtől vasárnapig zajló 26. Karate Világbajnokságon. A tokiói olimpián bronzérmes Hárspataki Gábor ugyanis a 75 kg-os férfiak küzdelmei során parádés teljesítményt nyújtva, hat győzelemmel bejutott a döntőbe.
A magyar klasszis a selejtezők során sorrendben koszovói, francia, üzbég és olasz versenyzőt győzött le, majd a négy közé jutásért a semleges színekben induló Sarafutyinov ellen győzött 3-0-ra. A fináléba kerülésért a bosnyák Turulja volt az ellenfél, akit szintén 3-0-ra vert Hárspataki Gábor.
Azért is különleges neki ez a siker, mert 2013-ban a budapesti felnőtt Eb-hez még fiatal volt, 2020-ban pedig a szintén budapesti korosztályos Eb-n már túlkoros, így most adatott meg neki először, hogy nagy világversenyen itthon szerepelhessen – mondta el olimpiai bronzérmesünk.
„Fenomenális érzés volt, hogy egy ilyen fantasztikusan megszervezett eseményen, egy ilyen nagyszerűen szurkoló közönség előtt, és egy ilyen helyszínen, mint a Papp László Sportaréna, sikerült így szerepelni. Tudtuk, hogy a döntőhöz nagyon sok mindennek össze kell állni, és szerencsére ma minden össze is állt, és az elmúlt fél év felkészülésének sok munkája és sok lemondása most kifizetődött. Igazából az első mérkőzés első pontjánál már éreztem, hogy meglesz a döntő. Nagyon boldog vagyok és nagyon remélem, hogy sikerül az aranyérmet is megszerezni szombaton” – nyilatkozta Hárspataki Gábor.
A nőknél a 61 kg-ban indult Ilankovic Aleksandra is remekül kezdett, két győzelem után azonban alulmaradt a francia Sivert ellenében, és kiesett.
(Nyitókép: Jani Martin)
Szólj hozzá