Keresés
Close this search box.
nagy botond guadalajara bronzmeccs2

Két magyar karatés is ott lehet az Európa Játékokon

Tadissi Martial és Nagy Botond személyében két magyar karatés is ott lehet majd a nyári Európa Játékokon. Klasszisaink a múlt heti, spanyolországi Eb-n nyújtott teljesítményüket követően, az európai ranglistáról kvalifikálták magukat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó multisport eseményre, amelynek programján immár harmadik alkalommal szerepel a karate sportág. A két magyar versenyző részvétele biztató lehet az év fő eseménye, az októberi budapesti világbajnokság előtt is.

A Lengyelországban június 21. és július 2. között sorra kerülő Európa Játékokon karatéban férfi és női formagyakorlatban (kata), valamint küzdelemben (kumite) öt-öt súlycsoportban avatnak bajnokot. Mind a 12 kategóriában nyolc sportoló méri össze a tudását.

Ebbe a nyolcba a guadalajarai Eb-ről kategóriánként hárman kerültek be: a bajnok és az ezüstérmes mellett a két harmadik helyezett közül az, aki előkelőbb helyet foglalt el a játékokra vonatkozó európai ranglistán. Rajtuk kívül a ranglistáról három-három fő szerzett kvótát: utóbbiak közé tartozik a két magyar. Tadissi Martial a 67 kg-ban a második helyről, Nagy Botond pedig férfi katában a harmadikról került be a kiválasztottak közé. A mezőnyben a házigazda jogán mindenhol lesz hazai versenyző, további egy-egy sportoló szabadkártyával vehet majd részt az „európai olimpiának” is nevezett, négyévenkénti rangos eseményen.

Tadissi Martial a korábbi két Európa Játékokon is tatamira lépett: nyolc éve, Bakuban nem jutott az elődöntőbe, a 2019-es minszki eseményen viszont – az akkori másik magyarhoz, Hárspataki Gáborhoz hasonlóan – bronzérmet nyert hazánknak. A guadalajarai Eb-n a bronzéremről csupán hajszálnyival lemaradt Nagy Botond most lehet jelen első ízben az Európa Játékokon.

Elmondásuk szerint mindkét versenyzőnk éremért utazik majd ki a Bielsko-Bialában rendezendő karate versenyre, ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy az idén a számukra a legfontosabb a hazai rendezésű októberi világbajnokság, amelynek a sportág történetében első ízben adhat otthont Magyarország.

„Nagyon örülök, hogy Baku és Minszk után immáron harmadik alkalommal is sikerült kvalifikálnom magamat az Európa Játékokra, ahol a kontinens legjobbjaival szemben képviselhetem a magyar színeket és a sportágunkat. Természetesen az idei év legfontosabb megmérettetése a hazai rendezésű vb lesz, de az Európa Játékok fontos állomását képezi a felkészülésemnek” – nyilatkozta Tadissi Martial.

„A múlt heti Eb-t a kiemelkedő teljesítményem ellenére csalódásként éltem meg, mivel egyértelmű célom volt a dobogóra felállni. Az Európa Játékokon való részvétel már nyolc éve célként lebeg a szemem előtt. Négy éve nagyon kevéssel maradtam le, idén pedig sikerült. A múlt heti események még inkább megerősítettek abban, hogy Európa szűk elitjébe tartozom, és hogy a júniusi multisport eseményre nem csupán résztvevőként utazom” – fogalmazott Nagy Botond.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top