Keresés
Close this search box.
Fotó: pentathlon.hu

Érmek már az első napon

Fotó: pentathlon.hu

A magyar válogatott az öttusázók lengyelországi U24-es Európa-bajnokságán két éremmel kezdte meg a szereplését.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a csütörtöki női versenyben Simon Sarolta második lett egyéniben, míg a Simon, Zs. Tóth Anna, Palkovics Karolina csapat győzött.

„Úgy jöttünk ki, hogy a szezonnak már tulajdonképpen vége volt és megkezdtük az alapozó munkát a következő évre. Ennek ellenére azt mondtuk, hogy tapasztalatszerzésnek jó lesz ez a verseny, ráadásul nemzetközi mezőnyben, versenykörülmények közepette erősödhetnek a versenyzőink. Elégedett vagyok mindhármukkal. Mivel a szezon zárásán már túl vagyunk, így most már elmondhatjuk, hogy nagyon jól kezdtük az új szezont” – értékelt Kállai Ákos szövetségi kapitány.

A 24 éven aluliak Európa-bajnokságát most rendezik meg először.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top