Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Földházi Zsófia ezüstérmes Kecskeméten

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Földházi Zsófia ezüstérmet nyert az öttusázók kecskeméti világkupaversenyén. A győzelmet a fehérorosz Anasztaszija Prokopenko harcolta ki, míg harmadikként a francia Julie Belhamri végzett.

A szombati döntőben három további magyar szerepelt: Kovács Sarolta 11., Alekszejev Tamara 18., Boros Alexandra 32. lett.

Földházi az idény első két vk-fordulóján, Kairóban és Rio de Janeiróban egyformán negyedikként végzett, szombati sikerével pedig tovább növelte esélyét arra, hogy a világranglistáról olimpiai kvótához jusson.

Jól indult számára a nap, a 200 méteres úszást megnyerte. A vívásban 16 ellenfelét győzte le és 19-től kapott ki, ezzel ebben a számban a mezőny második feléhez tartozott, de összességében így is a kilencedik helyen állt. Lovaglásban az első akadályt verte le, amihez jött még némi időtúllépés, ezzel együtt ez jó teljesítmény volt, így a lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futásnak hatodikként vághatott neki. A kombinált számban az előtte állókat megelőzte, mögüle azonban eléje került a 19. helyről rajtoló Prokopenko.

Földházi az első lövészet után már feljött a negyedik helyre, amikor a kanyarban elgáncsolták. Elesett, de gyorsan felpattant, s futott tovább, majd a második lövészet után már második volt, és fokozatosan csökkentette hátrányát az élen futó kínai Csanggal szemben. Az utolsó lövészet az addigra felzárkózó Prokopenkónak sikerült a legjobbnak, aztán Belhamri indult el, majd Földházi, aki a franciát a végén lehajrázta.

„Küzdelmes nap volt, a kemény mezőnyben elfáradtam, de büszke vagyok rá, hogy közel álltam tavalyi itteni elsőségem megvédéséhez – értékelt. – Két negyedik hely után végre érmet szereztem a világkupában. Az olimpiai kvalifikációról annyit mondhatok, hogy gyűjtögetem a pontokat, mint a katicabogár, és bízom benne, hogy tényleg közelebb kerültem a kvótához.”

A már olimpiai kvótás Kovács Sarolta, aki öt hete lágyéki sérvműtéten esett át, a vk-sorozatban most versenyzett először. Úszásban harmadik volt, alig elmaradva Földházi eredményétől, és vívásban is hozzá hasonlóan teljesített, de bónuszponttal éppen előtte végzett. Lovaglásban neki sem sikerült hiba nélkül túljutnia az első akadályon, majd a hatodikat is verte a lova, s tőle is vontak még pontokat időtúllépésért is. A kombinált szám előtt tizedik volt, s a műtétje miatti kihagyás ellenére jól teljesített, csak egy helyet csúszott vissza.

„Bár az utóbbi időben már százszázalékos edzésmunkát végeztem, azért a versenyhiány érződött. A selejtezőbeli jó teljesítményemnek örültem, de sokat kivett belőlem az ottani szereplés, ezért a döntőben kicsit nehézkesebben mentek a dolgok. Ez a világkupa elsősorban arra volt jó, hogy visszaszerezzem a versenyrutinomat” – mondta.

Két szám után még Alekszejev állt az élen, elsősorban annak köszönhetően, hogy vívásban második lett 23 győzelemmel. Lovaglása viszont nem jól alakult, sok pontot „hagyott ott” a pályán, emiatt a 14. helyre csúszott vissza, s aztán már nem tudott felkapaszkodni a bő élmezőnybe.

A fiatal Boros Alexandra már azzal bravúrt hajtott végre, hogy a csütörtöki selejtezőből bejutott a döntőbe.

„Nagy küzdés volt, a kombinált számban különösen – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Eddig is biztosak voltunk abban, hogy Zsófi megszerzi majd a kvótát, ezzel az ezüstéremmel pedig ez még biztosabbá vált” – tette hozzá.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top