Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Marosi ezüst-, Demeter bronzérmes Kecskeméten

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Marosi Ádám ezüst-, Demeter Bence bronzérmet nyert az öttusázók kecskeméti világkupaversenyén. A győzelmet a brit James Cooke harcolta ki.

A vasárnapi férfi döntőben négy további magyar szerepelt: Tibolya Péter 16., Kasza Róbert 17., Horváth Norbert 24., Málits István pedig 33. lett.

Marosi az idény első két vk-fordulójában, Kairóban és Rio de Janeiróban ezüst-, illetve bronzérmes volt, vasárnapi sikerével pedig tovább növelte esélyét arra, hogy a világranglistáról olimpiai kvótához jusson.

A 200 méteres úszásban a hetedik legjobb időt érte el 2:02.31 perccel, majd a vívásban még jobban szerepelt: 23 ellenfelét győzte le, és csak 12-től kapott ki, ezzel ebben a számban második volt, összesítésben pedig az élre állt. Lovaglásban három akadályt vert le, emiatt a francia Gauthier Romani mögé szorult három ponttal.

Mögötte kis különbségekkel követték egymást az élcsoport tagjai, köztük a hibátlan lovaglásával negyedik helyre zárkózó Demeter és a lovaspályát szintén rontás nélkül teljesítő, hatodik Tibolya. A lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futásban Marosi megelőzte francia ellenfelét, de elé került Cooke, míg Demeter harmadikként futott a célba.

Ők hárman nagy küzdelemben döntötték el a dobogós helyezéseket, a kombinált számban a három legjobb eredményt érték el, kis különbségekkel: Cooke volt a leggyorsabb, Demeter a második, Marosi a harmadik.

„Úgy jöttem erre a versenyre, hogy a kvótaszerzésre pontot teszek. Mindent elkövettem ezért, és a három vk-dobogó elég kell, hogy legyen a kvótához. Bízom benne, hogy a szövetség döntése alapján én leszek majd az egyik olimpiai induló” – mondta Marosi, arra utalva, hogy ha kettőnél többen jutnak kvalifikációhoz, akkor a szövetségnek kell határoznia, kit nevez.

Demeter is jó helyen áll a kvalifikációs rangsorban, mivel Rióban kilencedik volt, és a harmadik vk-n, Rómában is a döntős mezőny első felében zárt.

„Nem számítottam ilyen jó eredményre, ugyanakkor a következő versenyeken azon leszek, hogy nekem is meglegyen a kvótám, azután pedig már a kapitány feladata lesz dönteni” – nyilatkozott.

Az olimpiai kvalifikációt már tavaly megszerző Kaszának vasárnap nem sikerült a vívása, ez meghatározta szereplését, és nem tudott az élcsoportba kerülni. Ezzel együtt szépen zárkózott fel, a kombinált számban övé volt az ötödik legjobb eredmény.

„Kaszának van tavalyról kvalifikációja, Marosi vezeti az olimpiai ranglistát, annyi pontja van, hogy ki is oszthatnák neki az indulási jogot, ezzel a teljesítménnyel pedig Bence is ott lesz a kvótások között” – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy a vk-sorozat döntőjére Marosi és Demeter, illetve a nőknél Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara kaphat meghívást.

„Hogy ki megy az olimpiára, az majd a világbajnokság után dől el” közölte.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top