Keresés
Close this search box.
matskássy pál

Károly és Pál hihetetlen története: a pék és a takarító elindult az olimpiára

Holdosi Károly és Matskássy Pál állami gondozottként nőtt fel, értelmi fogyatékosok és hihetetlenül sikeresek. Mindketten tagjai a Speciális Olimpia Nyári Világjátékára delegált magyar csapatnak. A tornászok az IRMÁK Sprint SE versenyzőiként utaznak, Károly már Kínából, Romániából és Belgiumból is hozott haza érmeket, Pál számára pedig a hamarosan kezdődő berlini torna lesz az első igazán nagy próbatétel. Az olimpia előtt a versenyzők utolsó pillanatokig dolgoztak: Károly pékként, Pál takarítóként.

Károly és Pál is az IRMÁK támogatott lakhatást biztosító otthonaiban él, mely ellátási forma azt a célt szolgálja, hogy az értelmi fogyatékosok a nagy intézmények helyett kis létszámú, barátságos és támogató közösségekben tölthessék mindennapjaikat. Károly 2014-ben költözött be és már 15 éve ugyanabban a pékségben dolgozik. 

Este hatkor kezdődik a műszakom, legutóbb hajnali kettőre értem vissza. Megdicsértek, hogy minden péksüteményt tökéletesen sütöttem meg” – mondta Károly, aki a délelőttöket általában otthon tölti, de aztán irány az edzés és persze a munka. „Szeretem az edzéseket. Sokat lehet dolgozni és attól jobbak lesznek az eredmények. Nagyon jó a társaság is, már négyen vagyunk. Büszke vagyok a kínai eredményekre” – mondta Károly, aki szobájába őrzi a rengeteg érmet, amit két kontinensen gyűjtött össze. A talaj és a gyűrű gyakorlataival elégedett, az ugráson azonban – érzése szerint – még van mit csiszolni.

Pál koraszülöttként látta meg a napvilágot, korán állami gondozásba került, édesapja elhunyt, édesanyja nem mutatott érdeklődést iránta. A fiatalember egy fővárosi egyetemen takarító, hihetetlenül szorgalmas. Példaképe, mentora a sport területén a barátja, aki nem más, mint Karesz„Ő volt rám a legnagyobb hatással. Kitartása, szorgalma megmutatta nekem, hogy az álmok valóra válthatók. A talaj- és szertorna gyakorlatok kezdetben nem mentek nekem, ezért elkezdtem őt figyelni. Karesz sokat segített, megmutatta, hogy lehet javítani a technikámon. Mindig is vágytam arra, hogy egyszer egy olimpián mutassam be a tudásom” – mesélte Pál, aki immáron a csapat tagjaként utazik Berlinbe. Pál elfoglalt ember: munka után edzésre jár, sok időt tölt a templomban és persze a menyasszonyával is.  Károlyt és Pált – a játékokra készülő teljes magyar delegációval együtt – Berlinben utazás előtt fogadta a Köztársasági Elnök is.  

„Akármi lesz az eredmény, mi büszkék vagyunk az IRMÁK lakóira. Károly és Pál hihetetlenül messzire jutott, mindezt önerőből, kis támogatással. Lakóotthonainkban jelenleg 254 főnek nyújtunk támogatott lakhatást: Esztergomban, Kesztölcön, Albertirsán, Szentendrén, Csobánkán, Soltvadkerten és Pilisen. Év végén nyílik meg újabb otthonunk Esztergomban, ahol nem csupán lakhelyet, hanem otthont is kap a beköltöző 48 értelmi fogyatékos” – mondta el Szebenszki Balázs az IRMÁK Közhasznú Nonprofit Kft. cégvezetője.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top