A korosztályos világ- és Európa-bajnok Vadnai Benjamin úgy véli, hogy sportkarrierje csúcsára ért fel azzal, hogy indulhat az augusztusi riói olimpián. A 20 éves sportoló a Laser hajóosztályban vesz részt az ötkarikás játékokon, amire napi 1-2 edzéssel készül – ráadásul a megmérettetés előtt lesz alkalma tesztelnie magát riói körülmények között is.
„Brazíliában nem versenyeztem még, Dél-Amerikában egyszer volt szerencsém eddig hajóba ülni, Argentínában. Áttanulmányoztuk, minden bizonnyal gyenge szélre számíthatunk az olimpián, valamint erős áramlatokra” – nyilatkozta Vadnai Benjamin, aki most érkezett haza egy horvátországi edzőtáborból, és hamarosan Brazíliába utazik.
„A horvátokkal együtt lesz alkalmam a riói körülményeket megtapasztalni még az olimpia előtt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Sportkarrierem eddigi legnagyobb eredményének tartom azt, hogy indulhatok Rióban, de az élet az olimpia után sem áll meg. Mindig az a cél, hogy minél gyorsabb, és minél technikásabb legyek” – tette hozzá Vadnai Benjamin, aki elárulta, hogy testvére, és egyben válogatottbeli versenyzőtársa, Vadnai Jonatán nem kíséri el Rióba, ő itthonról fog szurkolni neki.
Saját várható olimpiai szereplésével kapcsolatban azt mondta, az a célja, hogy a középmezőnyben zárjon.
Szólj hozzá