Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Elindult a paralimpiai csapat első fele Rióba

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Csütörtök kora délután ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a magyar paralimpiai csapat első, és legnagyobb létszámú csoportját.

A közel 80 fős magyar delegációból ezúttal 35-en, köztük úszók, asztaliteniszezők, erőemelők és sportszakemberek kelnek útra.

Amint a Groupama Aréna VIP-termében megtartott ünnepségen elhangzott, az egyéni kvóták számát tekintve még soha nem vett részt ennyi magyar sportoló a paralimpián, a 43 versenyző pedig minden idők második legnépesebb magyar csapatát jelenti.

„Öröm és büszkeség, hogy ilyen sokan lehetünk ott Rióban, de egyben nagy felelősség is, bár szeretném, ha ez nem lenne teher a versenyzők számára” – fogalmazott köszöntőjében Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, akinek tájékoztatása szerint a 43 magyar induló összesen 80 versenyszámban áll rajthoz Rióban.

A sportvezető megköszönte a családtagoknak, barátoknak, rokonoknak azt a munkát, amellyel napról napra segítették a magyar paralimpiai versenyzők felkészülését, majd megnyugtatta a hozzátartozókat, hogy nem kell aggódniuk a sportolók riói elhelyezése és tartózkodása miatt.

„Nincs olyan hír, ami miatt félteni kellene őket” – hangsúlyozta Szabó László.

Az elvárásokat illetően az elnök azt mondta: „tíz érem benne van a magyar csapatban”, amelyet összesítésben a középmezőny tetejére vár a nemzetek rangsorában.

„Úszásban, vívásban és asztaliteniszben vagyunk a legerősebbek, de remélem, hogy azért atlétikában, erőemelésben, dzsúdóban és kajak-kenuban is odaférünk az érmekhez” – fűzte hozzá az MPB elnöke, aki azt szeretné, hogy a versenyzők a paralimpia után Rióból hazajövet azt lássák majd egymás szemében, hogy mindent megtettek a legjobb szereplés érdekében.

Az ünnepségen a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Fábián László sportigazgató köszöntötte a versenyzőket.

„Nagyon büszke vagyok a szép létszámú paralimpiai csapatra” – fogalmazott az olimpiai bajnok öttusázó, aki emlékeztette a paralimpikonokat, hogy riói szereplésükkel több tíz- és százezer embertársuknak mutatnak példát, akik az ő hatásukra a sportban találhatják meg azt a pluszt, ami még teljesebbé teszi az életüket.

„Nem olyan vészes a helyzet odakint, mint a médiában hallani, vannak gondok, de ezek nem megoldhatatlanok” – utalt a brazíliai állapotokra a sportvezető.

Az augusztus 21-én véget ért riói olimpia magyar hősei nevében Szabó Gabriella szólt a parasportolókhoz. Az immár háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakozó kiemelte: a brazíliai körülményeket semmilyen más világversenyéhez nem lehet hasonlítani. Ezután arra hívta fel a figyelmüket, hogy ha jó eredményt szeretnének elérni, akkor odakint csak a saját feladatukra koncentráljanak.

A pihenőjét Erdélyben töltő olimpiai bronzérmes úszó, Kapás Boglárka videoüzenetben mondta el jókívánságait. Azt hangsúlyozta a versenyzőknek, hogy merjenek nagyot álmodni, zárásul pedig azt kívánta nekik, Rióban váltsák valóra az álmaikat.

A magyar paralimpiai csapat második csoportja szombaton, a harmadik pedig kedden indul Rio de Janeiróba. A paralimpia szeptember 7-től 18-ig tart, a delegáció legnagyobb része szeptember 20-án a késő délutáni órákban érkezik majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A londoni paralimpián a magyar csapat két arany-, hat ezüst– és hat bronzérmet nyert.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top