
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megrovásban részesített két ír és egy brit ökölvívót, miután fogadásokat kötöttek sportágukban még a riói játékokon.
A NOB szerdai közleménye szerint az 56 kg-os súlycsoportban érdekelt Michael John Conlan, a 69 kg-os Steve Gerard Donnelly, illetve a 75 kg-os Antony Fowler sértette meg a szabályzatot, ugyanakkor azt leszögezte, hogy egyikőjük sem manipulálta a mérkőzések végkimenetelét.
A NOB döntése értelmében amennyiben az érintett sportolóknak szeretnének négy év múlva Tokióban is indulni, akkor „bizonyítaniuk” kell, hogy sikeresen elvégezték a szervezet egyik nevelő programját.
Érdekesség, hogy Conlon nevéhez fűződik az olimpiai egyik legnagyobb botránya is, hiszen az orosz Vlagyimir Nyikityin elleni elveszített negyeddöntőt követően kijelentette, hogy a bírók elcsalták a találkozót, és hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) korrupt.
Forrás: MTI
Szólj hozzá