A riói olimpiától a nyolcaddöntőben, a tizedik helyezést elérve búcsúzott a világranglistán negyedik helyen szereplő Márton Anna.
A venezuelai Alejandra Benitez Romero legyőzése után a francia Manon Brunet-vel vívott, és az asszó első fele alapján úgy tűnt, folytathatja majd a versenyt. A kezdeti bizonytalankodás után jól mozgatta ellenfelét, jó ütemben lépett hátra, ha arra volt szükség, csuklóvágás is összejött neki, ennek eredményeként pedig 8-5-re elhúzott. Az egyperces pihenő után viszont nagyon megváltozott az asszó képe, Márton sorozatban öt tust kapott. Ebben a szakaszban bizonytalan volt, nem tudta, milyen akcióval lehetne hatékony, s bár 8-10-es állásnál „észnél volt”, szólt, amikor a neki megítélt találatot az ellenfélnek írták be, de 9-10 után megint a nála egy évvel fiatalabb, húszéves Brunet vívott határozottabban. Három francia tus következett, innen pedig a magyar kardozó már nem tudott visszakapaszkodni.
„A legnagyobb baj az volt, hogy nem voltak akcióim. Az erőmben bíztam, de ez nem elég ehhez a sportághoz. Nagyon csalódott vagyok, ennél sokkal többet akartam elérni” – nyilatkozott a tavaly vb-bronzérmes, idén Eb-második Márton, aki a világranglista negyedik helyezettjeként érkezett első olimpiájára.
Szólj hozzá