Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Attila

Reális célkitűzésekkel vág neki az olimpiának a Horváth-Szomolányi duó

MTI Fotó: Kovács Attila

A riói olimpián a 200 méteres versenyszámban áll majd rajthoz a Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakpáros. A duó a pontszerzést tűzte ki célul.

A Duna tévécsatorna Balatoni nyár című műsorának szerdai adásában elhangzott, hogy a győriek fiatal egysége győzött az első válogatón, de a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter duó egyenlíteni tudott. A Horváth, Szomolányi páros végül június közepén, a Szegeden rendezett szétlövés megnyerésével biztosította az olimpiai indulást.

„Már máskor is izgultam verseny előtt, de a második válogató volt a csúcs” – idézte fel Szomolányi Máté. Hozzátette: a 200 méter egyes döntőjében azért nem állt rajthoz, hogy pihenjen és fejben összeszedje magát a páros szétlövése előtt. „Megbeszéltük, hogy ezúttal nem fogjuk elrontani a rajtot” – utalt a korábbi hibájukra.

Az olimpiai esélyekről, elvárásokról Szomolányi kijelentette: „Szépen szeretnénk versenyezni, és hozni, amit tudunk. Örülnénk, ha pontszerzőként térhetnénk haza.”

Horváth Bence arról beszélt, hogy a szegedi szétlövésen nem izgult, ugyanis egyesben akkor már biztos volt a riói indulása.

A győri duó edzője, Tokár Krisztián felidézte, hogy Horváth és Szomolányi 2010-ben kezdte a közös munkát.

„A kiteljesedésük egy hosszú folyamat eredménye. Ennek a szezonnak nem együtt indultak neki, de újra egymás mellé sodorta őket az élet, és amikor ismét összeültek, azonnal felvették egymás ritmusát” – mondta.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top