A riói olimpiára készülő Tobai-Sike Renáta lég– és sportpisztolyban, míg a szintén ötkarikás szereplő Péni István légpuskában győzött a szerbiai Újvidéken zajló nemzetközi sportlövő Grand Prix-versenyen.
A viadal honlapja szerint a világ– és Európa-bajnoki bronzérmes Tobai-Sike a csütörtöki 10 méteres, illetve a pénteki 25 méteres számban is elsősorban a fináléban remekelt. Előbbiben az alapversenyből 375 körrel a nyolcadik helyen jutott döntőbe, ott viszont mindenkinél jobb volt, s 198,3 körös eredménnyel végzett az élen. A vert mezőnyben olyan pisztolyosok voltak mint a hazaiak két klasszisa, a világbajnok Zorana Arunovic, illetve a kétszeres Európa-bajnok Bobana Velickovic.
Sportpisztolyban 578 körrel, harmadikként jutott döntőbe, melyben a rangsoroló szakaszt az első helyen zárta, az aranyéremért rendezett párharcban pedig 7-3-ra legyőzte a világranglista-vezető bolgár Antoaneta Bonevát.
Az ifjúsági olimpiai bajnok, junior Eb-győztes Péni ezúttal is bizonyította, hogy kiváló formában van, a légpuska alapversenyét 626,1 körrel a második helyen zárta, a döntőben pedig 206,5 körrel ő volt a legjobb.
A versenyen a magyar olimpikonok közül az Eb-győztes Csonka Zsófia sportpisztolyban egészen parádés alapversenyt lőtt, 585 körrel nagy fölénnyel lett első, a döntő azonban nem sikerült neki, s ott a hetedik helyen végzett. Egri Viktória a légpisztoly alapversenyében 380 körrel az ötödik helyen végzett, a fináléban pedig hetedik lett (95,2 kör). Tátrai Miklós légpisztolyban szintén az alapversenyben volt jobb, a 60 lövés során 579 kört lőtt, amivel a mezőny harmadik legjobbja volt, a döntőt – melyben Nagy László harmadik lett – viszont a hetedik helyen zárta. Miskolczi Julianna női légpuskában 413 körrel a hatodik helyen lett finalista, s 100,1 körrel a hetedik pozícióban zárt.
A viadalon szombaton és vasárnap az 50 méteres versenyszámokat rendezik.
Szólj hozzá