Keresés
Close this search box.

Újabb két taggal bővült a Rio Klub

blank

Bor Barna cselgáncsozó és Gádorfalvi Áron szörfös személyében vasárnap két új taggal bővült a Rio Klub.

A fővárosi Ötvenhatosok terén rendezett eseményen Tóth Tamás, a jövő évi riói olimpiára készülő magyar sportolók felkészülését segítő klub elnöke elmondta, hogy Bor Barna a +100 kilogrammos súlycsoportban tagja a világranglista élmezőnyének, tehát jó esélye van a kvalifikációra.

A Paksi Atomerőmű SE cselgáncsozója kifejtette, hogy egyelőre nem foglalkozik az ötkarikás játékokkal és az esélylatolgatásokkal, mert jelenleg csak az indulási jog megszerzésére összpontosít, ezért a közeljövőben több világkupaversenyen is részt vesz.
A hatodik olimpiájára készülő Gádorfalvi Áron októberben biztosította riói indulását. Elmondása szerint ezután némi pihenőt iktatott be a programjába, karácsony után pedig külföldi edzőtáborban folytatja a felkészülést.

A rövid köszöntő-, illetve köszönőbeszédek után a Porsche Hungária egyik vezetője, Mátrabérci Sándor, az Audi márkaigazgatója ünnepélyesen átadott egy-egy A3-as típusú gépjárművet a két új klubtag részére. Mind mondta: ezzel immár harmincdarabosra bővül a Rio Klub Audi-flottája.
A program lezárásaként Bor és Gádorfalvi ajándékokat adott át a Mikulásgyárnak, amely a rászoruló családok számára gyűjt tárgyadományokat. Az eseményen a Sportime Magazint Bezzegh Krisztián programigazgató-tulajdonos és Bányász Árpád főszerkesztő képviselte.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top