Keresés
Close this search box.

Újabb magyar kvótákkal lettünk kedden gazdagabbak

blank

Kvótát szerzett a riói játékokra normálsúlyú egypárevezősben Pétervári-Molnár Bendegúz. A fiatal sportoló azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy a harmadik helyen végzett a szám döntőjében az úgynevezett végső olimpiai kvalifikációs regattán.

A magyar sportoló remekül versenyzett a fináléban, ahol az első három helyezett jutott kvótához. A nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint féltávnál, 1000 méternél még az utolsó helyen haladt, ezután azonban felzárkózott az élbolyhoz és az 1500-as ellenőrzőpontnál már negyedik volt. Az utolsó métereken látszott, hogy a belga Hannes Obrenótól már nem lehet elvenni az első, az ausztrál Rhys Granttól pedig a második helyet, de a harmadik kvótáért óriási harc alakult ki Pétervári-Molnár és a dán Sverri Nielsen között. Az izgalmas befutó aztán a magyarnak sikerült jobban, aki 26 századmásodperccel megelőzte riválisát, így a célban ő örülhetett.

„Számítottam arra, hogy nagyon kemény verseny lesz, és ezer méternél nem voltam biztos benne, hogy sikerülni fog a kvótaszerzés, mert óriási volt a küzdelem. De hallottam a közönség buzdítását, és ez erőt adott” – nyilatkozott a nemzetközi szövetség honlapján Pétervári-Molnár Bendegúz, a Budapesti Evezős Egyesület 23 éves versenyzője, aki 1996 után az első magyar lesz majd az olimpia férfi egypárevezős versenyében.

 

Kvótát szerzett a Simon, Juhász duó is

A Simon Béla, Juhász Adrián evezősduó is kvótát szerzett a riói játékokra kormányos nélküli kettesben. A magyar egység azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy kedden a második helyen végzett a szám döntőjében a luzerni, úgynevezett végső olimpiai kvalifikációs regattán.

A nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint a két hete Európa-bajnoki címet szerzett magyar egység ismét a remek hajrájának köszönheti a sikert, miután 500 és 1000 méternél még csak az ötödik helyen haladt. Ötszáz méterrel a befutó előtt már a negyedikek voltak Simonék, de a vezető cseh egységet leszámítva nagyon együtt volt a mezőny.

Végül aztán a magyarok ismét bemutatták remek finisüket, amelyet az elmúlt hetekben már többször megcsodálhattak a nézők, s megkaparintották a kvótát. Az első hely a cseheké lett, akik rajt-cél győzelmet arattak. Csak a finálé első két hajója szerzett indulási jogot. „Miután mi vagyunk a friss Európa-bajnokok, úgy éreztük, kötelező kvalifikálnunk az olimpiára. Ezzel együtt az első ezer méteren nem tudtuk kontrollálni a versenyt, és idegesen eveztünk. Az utolsó négyszáz méteren aztán mindent beleadtunk, és végül sikerült” – fogalmazott Simon Béla, aki szolnoki klubtársával, a most debütáló Juhász Adriánnal pályafutása második ötkarikás szereplésére készülhet.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top