Keresés
Close this search box.

Zöld utat kaptak az orosz vívók Rióba

blank

Megkapta az olimpiai részvételi engedélyt mind a 16 orosz vívó, illetve a négy tartalék versenyző is a sportág nemzetközi szövetségétől (FIE).

Szerdai tájékoztatása szerint a FIE a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétvégi döntése nyomán elvégezte az átvilágítást. Jelezte, hogy ellenőrizte a 2014 és 2016 között orosz vívókon 35 országban – köztük Oroszországban – elvégzett 197 doppingvizsgálat eredményét, és mind negatív volt, s ugyanilyen eredményt hozott a júniusi, lengyelországi Európa-bajnokságon levett minták elemzése is.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról.

A szervezet végrehajtó testülete azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top