Csak összejött év végére a 2015-re tervezett különleges mesterhármas az elsősorban műsorvezetőként ismert Gajdos Tamás számára.
– A nyáron még azon fanyalogtál, hogy a Kopaszi-gátnál rendezett nagy nemzetközi triatlon verseny, az Ironman Budapest keretében rendezett olimpiai távú országos bajnokságon „csak” ezüstérmes lettél, így oda a megálmodott mesterhármas.
– Igen akkor úgy is tűnt, de szerencsére vannak még futás alapú sportágak a palettán, így a november végén rendezett canicross (kutyásfutás) országos bajnokság megnyerésével sikerült kiegészíteni a futásíjászat és a klasszikus atlétika futószámaiban (400m, 800m, 1500m) nyert aranyérem gyűjteményemet. Így teljesítettem a célkitűzést: egy szezonban 3 különböző sportágban bajnoki címet nyerni.
– Ezek szerint már az atlétikán belül is megvolt a mesterhármas?
– Igen, sőt a tavaszi mezei-futó OB és a téli fedett-pályás OB két számának (400-800m) megnyerésével együtt a sportok királynője összesen 6 arannyal örvendeztetett meg ebben a szezonban.
– Nemzetközi szinten mire volt ez elegendő?
– A mesés hármas ott is főszerepet kapott idén, hiszen az egy évvel korábbi budapesti VB-n elért dobogós helyezést megismételve a toruni fedett-pályás Európa-bajnokságon a 800m döntőjében 3. lettem. Aztán az vége közeledtével Nizzában az európai szenior olimpián beindult a „visszaszámlálás”: 1500m-en 3., 800-on 2. és 400m-en 59,02″-es országos csúccsal első lettem, így itt is összejött egy sajátos mesterhármas. Csodálatos érzés volt Európa legjobb tízezer szenior sportolója közt háromszor is dobogóra állni.
– Milyen céljaid lehetnek még ezek után 2016-ra?
– A hármas szám továbbra is „játszik”… Az 51-szeres Ironman barátom Kropkó Péter unszolására 3 éve elkezdett triatlon (3tusa) sportágban vannak még komoly kihívások előttem. Például harmadik nekifutásra ezúttal a július 30-i Ironman70.3Budapest versenyen szeretném egyéni csúcsomat 5 óra 10 perc alá szorítani a 113km-es távon. Tavaly elsőre 5óra 58perc, idén 5óra 22perc kellett a féltáv teljesítéséhez. 2016-ban nagyon elfoglalt leszek, nem szeretnék ilyen sok időt kint tölteni a pályán….-) A másik két cél – mert hogy háromnak kell lenni ugye – március végén fedett-pályás EB Ancona-ban, a szezont végén pedig szenior atlétikai VB az ausztráliai Perth-ben… Az első háromban szeretnék végezni mindkét helyen.
Szólj hozzá