Volt egy fodrász, aki élete szerelmével a triatlonnak köszönhetően találkozott, és azóta sem engedi, hogy bármilyen akadály közéjük álljon. Rengeteg kihívást legyőzött és megannyi sikertörténetet magáénak tudhat, mindemellett úgy alakította életét, hogy a család, a munka és a sport harmóniában éljenek. Ezúttal egy valódi triatlonista életébe nyerhetünk betekintést. (A cikk eredetileg a Sportime Magazin 2024/3 számában került publikálásra.)
Bemutatkozás:
A legtöbben talán a sportból ismertek meg engem, azon belül is a triatlon sportág miatt, de civilben 16 éve fodraszként dolgozom. Győri lány vagyok, viszont később sokáig éltem Budapesten is. A férjemmel való megismerkedés után (akivel szintén a Triatlon hozott össze), hamar szegedi lány lett belőlem. Mostanra már két gyönyörű kisfiú édesanyja vagyok.
-Mikor és miért döntöttél úgy, hogy sportolni kezdesz?
-A sport gyermekkorom óta az életem része. Nagyon szerencsés voltam, és ma sem csinálnám másként. Gyermekként mindent kipróbálhattam, semmi sem volt kötelező, semmit sem erőltettek rám. Aztán 7 évig a kézilabda mellett maradtam. A nagyon várt, de végül meg nem érkezett “siker” miatt végül abbahagytam. Egy nagyobb szünet után a futással kezdtem újra a sportos életet, és annak szerelmese lettem. Később jött csak a triatlon, amit a fő sportágamnak tekintek.
-Hogy jutottál el idáig?
-Amikor a nagy kihagyás után újra elkezdtem sportolni, Barabás-Földing Rékával hozott össze az élet, akivel azóta is barátok vagyunk. Ő Földingné Nagy Judit, közel 30 évig tartó magyar maraton csúcstartó lánya. Az ő futóklubjában ismertem meg Zsuzsát, aki Ironmanre készült. Vele is egy olyan jó barátság alakult ki, hogy én frissíthettem Nagyatádon a Hosszútávú Magyar Országos bajnokságon. Na, akkor és ott fertőződtem meg.
-Hogyan váltál kezdőből sikeres sportolóvá?
-Azért az túlzás, hogy sikeres, de köszönöm. Amikor először lementem a Győri Triatlonos Egyesület edzőjéhez, Zakariás Gézához, nem is tudtam úszni. Amikor megnézte, mit produkálok a medencében, azt mondta: „neked se technikád, se úszás tudásod nincs, nem tudom, mit fogok veled csinálni”.
Én viszont nagyon kitartó voltam és hétfőtől péntekig töretlenül minden reggel 6 órakor ott voltam az uszodában. Talán az vitt mindig előre, hogy számomra nem létezett az az opció, hogy nem tudom megcsinálni, vagy nem tudom megtanulni.
„Lehetetlen nincs, csak tehetetlen” – ez a hitvallásom.
Hiszem, hogy mindenki a saját tehetségéhez, lehetőségeihez képest meg tudja valósítani a céljait.
-Mindezt egyedül, önállóan érted el vagy edző segített az utadon?
-Mindig volt egy edző mellettem. Úgy gondolom, kell a külső kontroll, kell valaki, aki figyel, aki hajt, motivál, vagy éppen megállít, megráz, amikor kell.
Volt olyan időszak, amikor már úgy éreztem, nincs rá szükségem, hiszen van elég tapasztalatom, de ennek az lett a vége, hogy túledzettem magam.
-Hogy tudod a munkával és a magánélettel összeegyeztetni a sportot?
-A munkámban szerencsére a magam ura vagyok, így általában jól sikerül beosztani az időmet. Persze ez nem mindig olyan egyszerű, mint régen. A gyerekek bölcsödések, de ha esetleg megbetegednek, nyilván borul minden.
-Nálatok a sport szeretete családi vonás, hiszen a férjed is sikeres sportoló. Hogyan hattok egymásra? Miben támogatjátok, segítitek egymást?
-Úgy érzem és gondolom, hogy jól működünk. Mindegyikünket érdekli a másik edzése, és itt nem feltétlenül az adatokra gondolok. Persze ezt is megosztjuk egymással, de nagyobb hangsúlyt kap az, hogy milyen volt, hogy éreztük magunkat, hogy ment az aznapi edzés.
Már két gyermekünk van, Hunor (2,5 éves) és Mátyás (1 éves). Ő még fény az éjszakában, sokszor kel. Mi azok közé a szülők közé tartozunk, akik csak olvasták, vagy hallottak arról, hogy a gyerek végigalussza az éjszakát. Mi úgy segítjük egymást, hogy egyformán keveset alszunk éjszakánként, hétvégén pedig felváltva megyünk edzeni: Peti kora reggel, én pedig az ebéd utáni alvásidőben. Próbáljuk úgy menedzselni, hogy mind a négyünknek jó legyen.
-Nem is olyan régen születtek meg a kisfiaid. Hogyan változtattál a szokásaidon a terhesség alatt és a szülés után?
-Az első terhesség alatt Hunorral tudtam mozogni, nyilván a megengedett kereteken belül. Ha jól emlékszem, 7 hónapos terhesen hagytam abba a futást, mert akkor érkezett meg a „már nem esik jól az indulás” érzés, így felakasztottam a futócipőt. A bringa kicsit hamarabb maradt el, az úszás viszont csak a 8. hónapban, mert úgy éreztem, azt Hunor is nagyon szereti.
Mátyással való terhesség az ellenkezőjét hozta, ő nem engedett mozogni, sok rosszullétem volt és ezek miatt sokat voltam kórházban. Így vele a sport meg is szűnt létezni, maximum a terhes jóga, amit elbírt. Az ő születése után a regenerálódás is sokkal nehezebb volt (mindkét gyermek császármetszéssel született).
Türelmesnek kellett lennem, és hát nyilván ahogy egy gyermek után, úgy a két gyermek után még többet változik az élet. Ma már a gyerekek a legfontosabbak, de azért nem feltétlenül mondok le mindenről.
-Hogyan alakult a visszatérés? Mik voltak a fő szempontok?
-A visszatérés nem egyszerű. Ahogy régen, most is van edzőm, jelenleg Csomor Erika írja az edzéstervemet. Úgy állunk hozzá, hogy megyünk előre, csináljuk. Ez most végre az az időszak, hogy tényleg újra a pályán legyek, élvezzem a sportot. Előfordul olykor olyan edzés, amit nem tudok megcsinálni, mert vannak már más befolyásoló tényezők is. De, amit meg tudok, ott igyekszem 100%-ot teljesíteni.
-Hogy tudod összeegyeztetni a családi életet a sporttal?
-Nagy könnyebbség, hogy már mindkét gyermek bölcsödébe jár, így amikor ők dolgoznak, anya is dolgozik, vagy a fodrászszalonban, vagy a kilométereket koptatja valamilyen formában. Ha a munka miatt az adott nap nem adja ki az edzést, vagy a gyerekek betegek, nyilván a sport az, ami elmarad.
-Melyik eredményeidre vagy a legbüszkébb?
-Huh, hát szerintem mindig az első triatlon versenyeimre leszek a legbüszkébb. A semmiből, 26 évesen vágtam neki, minden tapasztalat nélkül, nulla úszástudással a három sportágnak, csupán némi futómúlttal. Akkoriban, amit a fejembe vettem, azt sikerre is vittem: egy éven belül magaménak tudhattam egy féltávú 70,3 triatlon versenyt és egy Ironmant. Ahogy egyre többet gyakoroltam, évről évre javultak az eredményeim is.
Hiszek abban, hogy kellő szorgalommal minden ember a maga szintjén, a maga tehetségéhez mérten tud fejlődni.
-Milyen nehézségeid, esetleg sérüléseid voltak és hogyan jutottál túl rajtuk?
-Volt egy fáradásos törésem a lábfejemben, ami nagyon nehezen és lassan gyógyult. Emlékszem, hülyének néztek az emberek, ahogy az 50 m-es medencében kikötöttem magam és tapostam futómozgással. Ezt a feléig, majd a végéig csináltam, hogy a mozgás és a keringés megmaradjon. Ezt pluszban lábgyakorlatokkal (ceruzafogás, zsepitevés, stb.) egészítettem ki, ami olyan jól sikerült, hogy a második lábujjammal már integetni is tudok.
Ezen kívül, mivel a gyerekek mindketten császármetszéssel születtek, a hasfalam izomzatát újra kellett építeni, ami egy lassú folyamat volt.
-Van valamilyen különleges étrended?
-Tojást, sajtot és halat eszem, de a többi állatot kihagyom a buliból.
A terhességek alatt viszont ettem mindent, mert úgy éreztem, a gyerek kapjon meg mindent, amit lehet… Így akkor ettem húst is, olyan mennyiségben, amit elbírt a szervezetem.
Mára visszatértem az eredeti, húsmentes étrendre, mert nálam az vizesedést okoz.
-A frissítésben is megvannak a jól bevált termékeid?
-Sok-sok táplálékkiegészítőt kipróbáltam, mire sikerült találkoznom, ha jól emlékszem, úgy 5 éve a Hammer Nutritionnal. Ez az egyetlen, amitől nem jön elő semmilyen probléma sem az edzéseken, sem pedig a versenyeken. Számomra ez megváltás volt.
-Van valamilyen babonád?
-Ha a ruhám kifordítva veszem fel (kivéve, ha nadrág) nem fordítom vissza. Verseny előtt nem megyek át a célkapun.
-Mik a terveid a jövőre nézve, mik vannak a bakancslistádon?
-Szeretnék versenyezni, és nyilván továbbfejlődni, de már mások a prioritások.
A bakancslistán egy verseny van, ami már régóta vár, de még várhat is egy kicsit: az Ironman Lanzarotte. Ott a kerékpárpálya talán a legkeményebb az összes Ironman közül. Erre a versenyre viszont sokkal több munkát kell majd beletenni az edzésekbe.
-Mit tanácsolsz azoknak, akik babát terveznek vagy kicsi gyerekük van, de nagyon fontos számukra a sport?
-Ha mozogsz, ne hagyd abba a mozgást! A saját kereteiden belül folytasd, amit megenged a tested és csak magadra hallgass, ne a rosszaló szavakra. Te érzed, a baba jelez. Ha van segítség itthon, az jó dolog, de ha nincs, akkor merj segítséget kérni.
Nem attól leszel jó vagy rossz anya, ha a gyereket 30 percig, 1 óráig, vagy bármennyi ideig másra hagyod, hogy legyen egy kis énidőd.
Szükséged van neked is a “tisztulásra” és egy kis “szabadságra”!
Szerző: Farkas Éva
Szólj hozzá