Keresés
Close this search box.

Átadták a vb-re feldíszített mozdonyt

blank

Átadták a 32 nap múlva kezdődő magyarországi vizes világbajnokság arculati elemeivel feldíszített kék színű mozdonyt hétfőn a Keleti pályaudvaron.

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán emlékeztetett rá, hogy számos történelmi esemény – például az Aranycsapat londoni 6:3-as győzelme – tiszteletére készültek már hasonló módon. „Hagyománnyá vált, hogy például jeles események évfordulóján olyan hordozófelületet keresnek, ami a lehető leggyorsabban eljut az ország legtávolabbi pontjaira is. A ma délután útnak induló mozdony InterCity-szerelvényeket vontat majd, a célunk pedig az, hogy az ország minden részébe eljusson a következő hetekben” – mondta a cégvezető. Csépke hozzátette, minden InterCity-kocsiban reklámozzák majd a közelgő világbajnokságot – tudósít az MTI. Borsa Miklós, a július 14. és 30. közötti sporteseményt szervező BP2017 Nonprofit Kft. szóvivője hangsúlyozta, hogy ez lesz az első olyan vizes vb, amelyet több városban rendeznek, ebben pedig sokat segít a MÁV-START Zrt., amely a nézők számára ötvenszázalékos jegyárkedvezményt biztosít a lakóhelyük és Budapest vagy Balatonfüred között. Az önkéntesek ingyen utazhatnak, az augusztusi masters világbajnokság résztvevői számára pedig három különvonatot közlekedtetnek Balatonfüred és a főváros között.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top